Helytörténeti tábor

A Helytörténeti tábor első napján a gyerekekkel közösen társasjátékot készítettünk “Ki tud többet Battonyáról?” címmel. A kérdéseket előre összeállítottuk a város honlapján http://www.battonya.hu/ megtalálható információkból (településtörténet, földrajzi elhelyezkedés, címer, hírességek, testvérvárosok, természeti értékek, épített örökség). Míg a csapattagok egy része felkészült, addig a többiek elkészítették a társasjátékot. A megszámozott mezőkre felragasztották a kérdéseket, képekkel is illusztrálták. Több fordulót is lejátszottunk, ami azért is hasznos volt, mert ha odafigyeltek és megjegyezték a helyes választ, az ismételten elhangzott kérdésekre már azonnal tudtak válaszolni!
A játék végén pedig két battonyai származású költő, író – Kiss Ottó és Poós Zoltán műveiből olvastunk fel részleteket.