A Magyar Költészet Napja

Posztolj verset az utcára!

Könyvtárunk is csatlakozott a Facebookon meghirdetett “Posztolj verset az utcára!” akcióhoz, amelyben a szervezők azt kérték, hogy április 11-én, a Magyar Költészet Napján, József Attila születésének 111. évfordulóján ünnepeljük versposztolással a magyar verset. Legyen ez a nap a magyar versé, árasszuk el a hirdetőoszlopokat, utcákat, tereket versekkel.

Két időpontban indultunk el a városban “posztolni”. Először délelőtt 11 órakor a Városi Könyvtártól a Magdu Lucian Román Általános Iskola diákjainak kíséretében. A könyvtár előtt álló József Attila szobor megkoszorúzása után a Katolikus Közösségi Háznál, a Biztos Kezdet Gyerekháznál, a Száraz-ér fahídjánál, az általános iskolánál a Hősök terén, a református templomnál, a Gondozási Központban posztoltunk verseket, amelyek közül egyet-egyet a különböző helyszíneken nem csak kiragasztottunk, hanem fel is olvastunk. A délelőtti “posztolás” utolsó közös állomása a román iskola volt, ahol a házigazda román iskolások felolvasták saját verseiket is. Rombuszverset írtak és versmontázst készítettek a gyerekek által hozott verssorokból. A “hazaúton” még a postásokhoz is belátogattunk, sőt még a fagyizók és a pub is kaptak egy-egy verset ajándékba. 🙂Mindenhova „odaillő” verset vittünk, a postások postás verset, a fagyizók fagyis verset kaptak…

A második “posztolás” szintén a könyvtár elől indult 14 órakor, amikor szerb és magyar iskolások társultak hozzánk verselgetni. Nem maradhatott ki a Polgármesteri Hivatal, sőt még a “kínai bolt” sem.  Ezután az Idősek Otthona, a piactér, majd végül a Szerb Iskola következett. Közben az út menti fákon, padokon is helyeztünk el verseket.

A versszerető társaságban gyorsan eltelt az idő. A legfiatalabb résztvevők a gyerekházas babák voltak. A legidősebb résztvevő a 84 éves Cséfai Szelezsán Gyuri bácsi volt, aki a délutáni posztolás helyszíneit végigjárta velünk és verset is mondott. Mintegy 20 helyen verseltünk és posztoltunk, összesen 111 verset mondtunk el. Mindenki nagyon jól érezte magát, délelőtt és délután is közel két órát töltöttünk el a vers posztolós sétával.

A versposztolással nem Költészet Napi rekordra törekedtünk, hanem a verseket népszerűsítve így tisztelegtünk a magyar költészet óriásai és alkotásaik előtt.