A magyar kultúra napja 2018

Battonya Város Önkormányzata, a Szentháromság Plébániatemplom és a Városi Művelődési Központ és Könyvtár közös szervezésében megható és bensőséges módon, összefogással és színvonalas programokkal emlékeztünk meg településünkön a Magyar Kultúra Napjáról, a magyar kultúráról, amely magába foglalja értékeinket és magyarságtudatunkat is.

Délelőtt a zsúfolásig megtelt Szentháromság Plébániatemplomban Böjte Csaba ferences szerzetes, a dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetője celebrálta a szentmisét, amelynek házigazdája Bajnai István kanonok úr volt. Böjte atya kihangsúlyozta a közösségépítés fontosságát, valamint a szeretet hatalmát, ami a rosszat is képes jóra fordítani. Az idei esztendő a családok éve, legyen a szeretet éve is. Az atyát érkezésekor a Művelődési Házban fogadták a város vezetői, Marjai János polgármester úr, Borsodi János alpolgármester úr, Varga István jegyző úr, Bajnai István kanonok úr és dr. Palkó Lajosné, a Városi Művelődési Központ és Könyvtár igazgatója. A rendezvény színvonalát emelte, hogy elfogadta meghívásunkat Simonka György, országgyűlési képviselő úr és családja, valamint dr. Moka Eszter, a Békés Megyei Önkormányzat főjegyzője, Béni Attila, a Mezőkovácsházi Járási Hivatal vezetője, akik itt a Művelődési Házban adták át adományaikat a dévai gyermekotthon lakói számára. Délután a Szent Ferenc Alapítvány által működtetett Kolostori Kölyökszínház társulata adta elő telt ház előtt nagy sikerrel, Heltai Jenő „A néma levente” c. színjátékát a Művelődési Házban. Nyitóbeszédében dr. Palkó Lajosné így fogalmazott: “Ha a kultúrába fektetjük energiáinkat, az mindig, minden körülmények között megtérül. Már csak azért is, mert a kultúra tesz minket azzá, akik vagyunk. Különösen fontos emlékeznünk erre, ha a határon túli magyarokra gondolunk. Mert a kultúra az, ami azonossá tesz minket magyarokat függetlenül attól, a határ melyik oldalára születtünk. Ezért gondolom magunkat különösen szerencsésnek ma, amikor a dévai árvák előadásában élvezhetjük Heltai “Néma leventéjét”. Olyat adnak ma ők nekünk, amely szavakkal nem leírható. Csak remélhetjük, hogy ők is örömmel fogadják azokat a szerénységeket, amelyekkel mi kedveskedünk nekik, mert ne legyen kétség, ma itt mindannyian csak nyertesei lehetünk a Kultúra Napjának!” A kultúra-napi rendezvények a jótékonykodásról is szóltak. A templomi adományok a dévai Szent Ferenc Alapítvány részére kerültek átadásra. Az adománydobozt külön erre a célra készítette Szathmáry Lajos asztalos mester. A színielőadás önkéntes belépő-adományait és az Egészségügyi és Szociális Ellátó Szervezet dolgozói által készített mézeskalácsok árából befolyt összeget a színjátszók adománydobozában gyűjtöttük össze. Ezt és a battonyai támogatók által összegyűjtött egyéb adományokat az előadás végén a város vezetői adták át a társulatnak, amelyet ők nagy örömmel fogadtak és köszöntek meg. Amint azt Páll Évától, a színjátszó csoport vezetőjétől mai napon érkezett köszönőlevélből megtudtuk, a délután folyamán az adománydobozban 210.000,- Ft gyűlt össze. Ezúton is szeretnénk köszönetet mondani mindenkinek, akik megtiszteltek bennünket azzal, hogy elfogadták meghívásunkat és részt vettek a Magyar Kultúra Napja tiszteletére rendezett megemlékezésen. Köszönjük mindazoknak, akik valamilyen formában részt vettek a rendezvény előkészítésében és lebonyolításában. Köszönet illeti a támogatókat, akik adományaikkal, felajánlásaikkal támogatták a dévai Szent Ferenc Alapítványt és a gyerekeket. Böjte Csaba szavaival élve: “A szeretet olyan, mint a gyógyszer, nem jutalom. Nem annak kell adni, aki megérdemli, hanem annak, akinek szüksége van rá.” (Fotók: Frankó Zsolt, Brenucz Mária)