Elsősök a minikönyvtárban

Nagy örömmel fogadtuk a Magdu Lucian Román Általános Iskola 1. osztályos tanulóit, akik ellátogattak minikönyvtárunkba.

A gyerekek megismerkedtek a könyvtárral, megtudták, hogyan kell vigyázni a könyvekre, és milyen szabályok segítik a könyvtárhasználatot. A beiratkozás előtt közösen letették a könyvtári esküt, majd izgatottan válogattak a polcokon és a nekik előkészített mesekönyvek közül. Minden kisdiák kiválasztotta azt a könyvet, amelyet otthon örömmel forgathat.

Hatalmas volt a lelkesedés és a kíváncsiság. Igazán öröm volt látni, milyen szeretettel fordulnak a gyerekek a könyvek felé. A foglalkozás végén kifestővel és könyvjelzővel jutalmaztuk a gyerekeket, hogy az olvasás élménye még sokáig elkísérje őket.

Szeretettel várjuk a gyermekeket legközelebb is!

Mesével érkeztünk, mosollyal távoztunk

Ma délelőtt a Rózsa utcai Óvoda kedves meghívásának tettünk eleget, ahol papírszínházas foglalkozást tartottunk a gyerekeknek. A kicsik először a Fenyőlegenda című mesét hallgathatták meg, majd Janikovszky Éva: Bertalan és Barnabás című történetével ismerkedhettek meg.

A gyerekek nagyon aktívak voltak, figyelmesen hallgatták a meséket, és lelkesen kapcsolódtak be a közös beszélgetésbe is. Öröm volt látni a kíváncsi tekinteteket és a sok mosolyt.

A foglalkozás végén invitáltuk őket könyvtárunkba, és megígértük, hogy hamarosan ismét ellátogatunk hozzájuk egy újabb mesés délelőttre.

 

Frankó Tünde: Anyám könnye – könyvbemutató

2026. február 19-én megható és őszinte hangulatú estnek adott otthont könyvtárunk, ahol megismerkedhettünk Frankó Tünde Anyám könnye című kötetével. Nagy örömünkre sok érdeklődő tisztelte meg jelenlétével a rendezvényt, külön öröm volt számunkra, hogy diákok is részt vettek az eseményen, akik figyelmükkel és nyitottságukkal tovább gazdagították a közös élményt.

A könyvbemutató több volt, mint egy új kötet ismertetése: egy belső utazásra hívott bennünket. Az est folyamán közelebb kerülhettünk az írónő gondolataihoz, az alkotás folyamatához és ahhoz a személyes úthoz, amely a könyv megszületéséhez vezetett.

Sokan személyes élményként élték meg a találkozást, hiszen a kötet témái sokak számára ismerősek és mélyen átélhetők.

Biztosak vagyunk benne, hogy az elhangzott gondolatok még sokáig velünk maradnak.

Hálásak vagyunk az írónő őszinteségéért és nyitottságáért, valamint mindazoknak, akik jelenlétükkel megtisztelték rendezvényünket.

Látogatás a Magdu Lucian Román Általános iskola könyvtárában

Ma délelőtt látogatást tettünk a Magdu Lucian Román Általános Iskola kis könyvtárosainál. A gyerekek által kért új könyveket vittük letétbe az intézmény könyvtárába, illetve szakmai segítséget nyújtottunk a kisdiákok könyvtári munkájához. A beiratkozáshoz szükséges kartonok és olvasójegyek funkcióját is bemutattuk, valamint azt is, hogyan kell helyesen kitölteni őket.

A könyvtári rendszerezés támogatására egy könyvtári raktározási táblázattal is készültünk, amely segítséget nyújt a gyerekeknek a könyvek átlátható elhelyezésében. A foglalkozás során szó esett a könyvek raktári jelzetéről, a cutter számról is, majd a kis könyvtárosok önálló feladatként több könyv cutter számát is megkeresték.

A látogatás zárásaként közösen kezdtük el a könyvek rendbetételét az iskolai könyvtár polcain, amit a lányok később önállóan fejeztek be.

A látogatásunk jó hangulatban telt, a gyerekek aktívan és érdeklődve kapcsolódtak be a feladatokba, miközben hasznos gyakorlati ismeretekkel gazdagodtak a könyvtári munka területén.

Köszönjük a Magdu Lucian Román Általános Iskola együttműködését, Besenyeiné Tompán Magdolna tanárnő hathatós segítségét a kiskönyvtár mindennapjaiban, és hálás köszönet illeti a “könyvtáros” tanulókat a kitartó munkájukért.

Az új könyvek arra hívatottak, hogy az iskola tanulói gyakrabban térjenek be – mert minden kinyitott könyv egy új lehetőség, és minden könyvtár egy kapu a világra.

Könyvtári óra

2025. november 14-én a Battonyai Két Tanítási Nyelvű Szerb Általános Iskola és Óvoda 1. osztályos tanulói voltak vendégeink.

A gyerekek megismerkedtek a mini könyvtárunkkal és a könyvtárhasználat rendjével. Beszélgettünk arról, hogy miért hasznos és jó dolog könyveket olvasni.

Az általános iskolás diákok megtudhatták, hogy hány éves kortól lehet könyvtártaggá válni, valamint azt is, hogy mi szükséges a beiratkozáshoz.

A gyerekek nagyon érdeklődőek, lelkesek és aktívak voltak a foglalkozás során.

Köszönjük, hogy itt voltatok, várunk benneteket szeretettel legközelebb is!