Augusztus 20-ai köszöntő

„Egy nemzetnél nemcsak az a fontos, hogy vannak-e értékei, hanem az is, hogy vannak-e értékeinek megbecsülői.” (Egry József)

Fogadják szeretettel  az -e gondolat  jegyében augusztus 20. tiszteletére összeállított kisfilmünket.

A film elején látható Strobl Alajos Szent Istvánt ábrázoló szobra, valamint Molnár-C. Pál Szent Istvánt ábrázoló metszete.

A Szentháromság plébániatemplomban készült részletben látható a Szent Istvánt ábrázoló ólombetétes üvegablak, melynek tervezője Barth Ferenc iparművész, elkészítője Palka József budapesti üvegfestő mester és műhelye.

 

Tisztelettel megköszönjük Marjai János polgármester úr, Borsodi János alpolgármester úr, Bajnai István kanonok úr, Kovács Árpád lelkész úr  segítségét a videó elkészítéséhez.

Köszönjük a Napfény Tanoda és az Egészségügyi és Szociális Ellátó Szervezet táborozó gyerekeinek és a Városellátó Szervezet dolgozóinak közreműködését, valamint a Zsömfi-Süti Kft-nek, hogy helyet adott a forgatáshoz.

Az augusztus 20-i megemlékezés összeállításában részt vettek a battonyai Városi Művelődési Központ és Könyvtár dolgozói, dr. Palkó Lajosné, Brenucz Mária, Turai-Mós Edina, videó és vágás Árgyelán Péter, videó Frankó Zsolt, közreműködött még Borsodi Imréné, Boros Györgyné, Halik Mónika, Mándity Sztánkó, Patyi Nikoletta, Verebi Lászlóné.