1942-ben, éppen 80 évvel ezelőtt adták át a battonyai Művelődési Házat egy megnyitó ünnepség keretében a lakosságnak. Az 1942-ben átadott épület a mai napig eredeti funkcióját tölti be, vagyis 80 éve a közművelődés, a közösségek és a kultúra háza a településen!
Az eltelt 80 év alatt számtalan alkotó közösség alakult, rengeteg kulturális esemény valósult meg, sok-sok civil szervezet kezdte meg a munkásságát és a kultúra minden szegmense megmutatkozhatott az épület falai között.
Generációk nőttek fel a 80 év alatt, de így vagy úgy a település minden családja kapcsolódik valahogyan a Művelődési Házhoz.2022. szeptember 9-én Jubileumi Kultúr-partyra vártuk a lakosságot, partnereinket, kisközösségeink tagjait, régi és a jelenlegi dolgozóinkat, valamint meghívott vendégeinket.
Rendezvényünk első részében kiállítást nyitottunk meg a Művelődési Házban működő szakkörök (Aranyszál hímző szakkör, Ügyes kezek bőrműves szakkör, Csipkeverő szakkör, Gyöngyfűző szakkör, Kosárfonó szakkör) produktumaiból, valamint Komárné Pap Margit helyi viseletkészítő viseleteiből, továbbá a Művelődési Ház régi képeiből, emlékeiből és relikviáiból.
A kiállítást Varga Ágnes, a Nemzeti Művelődési Intézet módszertani referense és Balázsné Szabó Erzsébet intézményvezető asszony nyitotta meg, közreműködött Kémenes Anikó művésztanár.
Boros Csaba polgármester úr ünnepi köszöntőjében egy jó hírt is közölt a jelenlévőkkel, miszerint a szebb napokat megélt Művelődési Ház TOP Plusz pályázat keretében a közeljövőben megújul, a felújítás keretében az épület új nyílászárókat, külső hőszigetelést, új vizesblokkot kap, valamint az energetikai korszerűsítés is megtörténik.
Csíbor Márton, a Nemzeti Művelődési Intézet megyei igazgatója elismerően szólt a jelenleg folyó szakmai munkáról az intézményben és a jó példákkal való élenjárásról, illetve a remek együttműködésről a két intézmény között, majd átadta a Békés Megyei Népművészeti Egyesület jókívánságait és ajándékát is.
Balázsné Szabó Erzsébet intézményvezető ünnepi köszöntőjében szólt az eltelt nyolc évtized alatt tevékenykedő alkotó közösségekről a Művelődési Házban, a megvalósult rengeteg kulturális és civil eseményről. „Számtalan kedves, vidám, vagy szomorú, katartikus emlék köt az épülethez minket, és tudjuk, hogy valahányszor ide jövünk, valamiféle varázslat részesei leszünk. Azt kívánom, hogy ez a varázslat, amely 80 éve tart, folytatódjon még hosszú-hosszú évtizedeken át – fogalmazott. – A mai alkalom ünneppé nemesedett Battonyán. Egy 80 éves épület ünnepévé, hiszen a település egyik emblematikus épületének és az intézményben zajló 80 éves szakmai munkának a tiszteletére gyűltünk ma össze.”
A magyar kultúra fontos és szerves része a népzene és a néptánc, nincs ez másként Battonyán sem. Jubileumi néptánckörképünk első részében a Magdu Lucian Román Általános Iskola táncosai munténiai táncokkal köszöntötték a 80 éves művelődési házat. A táncokat színpadra állította Besenyeiné Tompán Magdolna. A néptánckörkép második részében a Két Tanítási Nyelvű Szerb Általános Iskola és Óvoda 4-5. osztályos tanulói szerb táncokat adtak elő, felkészítő tanáruk Körömi Melinda volt.
A művelődési házban a hosszú évtizedek alatt mindig is fontos szerepet játszott az amatőr színjátszás, mindig volt egy-egy kisebb-nagyobb színjátszócsoport, akik az előadott darabjaikkal megörvendeztették a nagyérdeműt. Az ünnepi műsor részeként a Művelődési Ház színjátszó csoportja Travers: A csudálatos Mary visszatér című darabjának részletét adták elő, a darabot színpadra állította Dr. Bálint-Rimayné Roczkó Zsuzsanna. A színjátszó csoport tagjai elvarázsolták a jelenlévőket az előadásukkal, és egy mindenkor helytálló dologra hívták fel a figyelmet:„ne feledjük el, hogy mosolyogni kell!”
Ünnepi műsorunk végén a táncdalfesztiválok idejéből előadott dalokkal varázsolt különleges hangulatot a Békéscsabai Jókai Színház két színművésze, Kis Viktória és Nagy Róbert.
Egy születésnapi ünnepség elengedhetetlen része a torta, így minden kedves jelenlévő vendégünket egy szelet csokitortával kínáltunk meg a jubileumi ünnepségünk zárásaként.
Eseményünk második részét más műfajban folytattuk a Főtéren, hiszen 18.30-tól az LD. Road zenekar kibővült formációban egy 2 órás nagykoncerttel várta a közönséget, fantasztikus hangulatot teremtettek mindannyiunk nagy örömére. Ezután Retro Disco következett Dj Luiggi-val, a hajnalig tartó mulatságnak sajnos a vihar vetett véget.
A rendezvényről készült fotókat Szabó Ákos és Raffai Dorka készítette. A rendezvény moderátora Balázs Panna volt. Jubileumi ünnepségünket sok-sok tervezés, lemondás és újratervezés, egyeztetés előzte meg, reméljük, hogy sikerült olyan programokat összeállítani ünnepi rendezvényünkön, ahol minden korosztály megtalálta a neki tetsző programot.
Köszönet a megvalósításban nyújtott segítségért a Városellátó Szervezet dolgozóinak és közfoglalkoztatottainak, köszönet kisközösségeinknek és dolgozóinknak, a Magdu Lucian Román Általános Iskola és Óvoda, valamint a Két Tanítási Nyelvű Szerb Általános Iskola és Óvoda diákjainak és felkészítő tanárainak; a színjátszócsoport tagjainak és vezetőjének, Tornyai Zoltánnak és csapatának a hangosításért, a remek koncertért, az együttműködésért; köszönet a rendezvény helyszínének biztosításáért a Battonyai Polgárőr Egyesületnek, továbbá köszönet mindenkinek, aki munkájával, produkciójával és ötletével hozzájárult a rendezvény sikeréhez!
Köszönjük, hogy velünk ünnepeltek!
1942-2022 – 80 éve a közösségért, a kultúráért! – Boldog születésnapot Művelődési Ház!