Papírszínház a Zöld óvodában

A közelgő Magyar Népmese Napja alkalmából ezen a héten minden nap ellátogatunk egy-egy óvodába, ahol papírszínházzal kedveskedünk a gyerekeknek. A mai nap a Mikes Kelemen Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda, Fő utcai „Zöld” óvodája került sorra, ahol három csoportba vittünk el meséket. Ma is elkísért bennünket dr. Bálint-Rimayné Roczkó Zsuzsanna. Először a Pitypang csoport apró gyermekeinek közreműködésével A kis kakas gyémánt félkrajcárja című mesét adtuk elő. Ezután a Pipacs, majd a Levendula csoport gyermekeit örvendeztettük meg A brémai muzsikosok című mesével. A gyermekeknek nagyon tetszettek a mesék, lelkesen utánozták a mesében szereplő állatok hangjait, hatalmasat nevettek a pórul járt rablón.

Ismét vittünk magunkkal aprósággal feltöltött kincsesládákat, melyeket mind a három csoport nagy örömmel fogadott. Köszönjük, azt a hatalmas szeretetet és kedvességet, amellyel fogadtatok bennünket és ígéretünkhöz híven hamarosan újra találkozunk!

“A mese örök, mindegy, hogy mi a technikai körítés. Mindegy, hogy a gyerek számítógépezik, mert a kíváncsiság, ami gyerekké teszi, az megmarad.” 

Csukás István

Papírszínház a román óvodában

A Magyar Népmese Napja alkalmából ezen a héten minden nap ellátogatunk egy-egy óvodába, ahol papírszínházzal kedveskedünk a gyerekeknek.

A mai napon a Magdu Lucian Román Általános Iskola és Óvoda kis óvodásait látogattuk meg dr. Bálint-Rimayné Roczkó Zsuzsanna kíséretében.

Először a Dínó csoport gyermekeit örvendeztettük meg, A Brémai muzsikusok című mesével, majd a Bambi csoportot látogattuk meg, ahol A Kiskondás, A róka és a gólya, A Holló meg a róka, A Brémai muzsikosok című meséket ismerhették meg a gyermekek. Mind a két csoport nagyon élvezte a meséket, ők is lelkesen bekapcsolódtak az előadásba.

A mesemondás végén, mindkét csoportnak egy kis aprósággal kedveskedtünk, amit kincsesládába rejtettünk.

Köszönjük, hogy szeretettel fogadtak bennünket és reméljük hamarosan újra találkozhatunk.

„A mese olyan lelki táplálék, amely életre szóló nyomokat hagy a gyermekben. Egyrészt a mesélés sajátos szituációja, bensőséges hangulata adja meg az érzelmi biztonságot, a nyugodt, csendes és szeretetteljes légkört, amelyben meg lehet pihenni, el lehet lazulni, a rítust, amivel le lehet zárni egy mozgalmas és eseménydús napot. Ám a kisgyerek a mesehallgatás során nemcsak a szülőre, hanem befelé is figyel, saját vágyainak megfelelő fantáziaképet alkot, ami segíti őt a nap folyamán felgyűlt belső feszültségei, negatív érzései, félelmei feldolgozásában.”

(Kádár Annamária)

 

Papírszínház a szerb óvodában

A Magyar Népmese Napja alkalmából ezen a héten minden nap ellátogatunk egy-egy óvodába, ahol papírszínházzal kedveskedünk a gyerekeknek. A mai napon a Battonyai Két Tanítási Nyelvű Szerb Általános Iskola és Óvoda kis óvodásait látogattuk meg dr. Bálint-Rimayné Roczkó Zsuzsanna kíséretében.

Először a Pingvin csoport gyermekeit örvendeztettük meg, az Egy pöttyös nap és A kiskakas gyémánt fél krajcárja című mesével, majd a Katicabogár csoportot látogattuk meg, ahol Holle anyó világába repítettük el a gyerekeket. Mind a két csoport nagyon élvezte a meséket, ők is lelkesen bekapcsolódtak az előadásba. A mesemondás végén, mindkét csoportnak egy kis aprósággal kedveskedtünk, amit kincsesládába rejtettünk. Köszönjük, hogy szeretettel fogadtak bennünket és reméljük hamarosan újra találkozhatunk.

Őszi Piknik és Autómentes Nap „Minden, ami művészet” kiállítás

Idén – ahogyan két évvel ezelőtt is – lehetőségünk volt kapcsolódni az összeurópai felhíváshoz, az Európai Mobilitási Héthez, amelynek célja a környezetbarát és fenntartható városi közlekedés népszerűsítése. 2023. szeptember 16-án az Őszi Piknik és Autómentes Napunkra változatos programokkal vártunk minden sportolni és szórakozni vágyó lakost. A hét során – szeptember 11-15. között – zajlott a Sétálj Battonya! kihívásunk, amely rendkívül nagy sikernek örvendett, hiszen közel 30-an csatlakoztak a felhíváshoz akik összesen 2 550 597 lépést tettek meg 5 nap alatt. Minden nap különböző feladatok is kapcsolódtak a sétákhoz, amely által a résztvevők sétájuk során megismerhették településünk értékeit is!  A rendezvény megnyitása után elstartolt a Bringázz Battonya! versenyünk, melyen örömünkre 60 fő vett részt és jó hangulatban tekerték le a megadott kilométereket. Két táv közül lehetett választani (kis kör-10 km, nagy kör-20 km) és a kapott térkép segítségével megadott helyszíneket kellett felkeresni, ahol QR kóddal ellátott információs táblákat találtak a versenyzők. Érdemes volt megjegyezni az információkat a helyi értékeinkről, hiszen a célba érve egy kvíz várt mindenkit, amelynek kitöltése plusz pontokat eredményezett. Ezzel egyidőben megkezdődött a lecsófőző verseny a parkban, melyre 14 csapat jelentkezett. A főzőverseny résztvevőinek a főzéshez szükséges alapanyagokat a battonyai Kertészet biztosította. „Minden, ami művészet” c. kiállítás is megnyitotta kapuját a Korona Galériában, ahol városunk alkotó közössége mutatkozott be. A helyi alkotók műveit látva nagy öröm tölt el mindannyiunkat, hogy ilyen tehetséges személyeket tudhat magáénak településünk. A gyermekek számára Furi Feri az állatkertben címmel interaktív műsort adott elő Döge Csaba és Szilágyi Attila a színpadon, majd az Angels Style Dance tánccsoport tagjaitól több fantasztikus táncot láthattunk. A mozogni vágyókat Katus Attila várta egy energikus aerobik edzésre, ezt követően hasznos életmód tanácsadással látta el az érdeklődőket. A versenyek eredményhirdetését már nagyon várta mindenki, hiszen a résztvevők között ajándéksorsolás is megvalósult.

Eredmények: Lecsófőző verseny: I. helyezett: Városellátó Szervezet csapata II. helyezett: Roma Önkormányzat csapata III. helyezett: Humán Szolgáltató Központ csapata

Sétálj Battonya! verseny keretében felnőtt és gyermek kategóriában hirdettünk győzteseket. I. helyezett: Szűcs Tünde II. helyezett: Vincze Vivien III. helyezett: Gug Bálint. Gyermeknél Ökrös Gergő lett az első helyezet.

Bringázz Battonya! versenyen a legrövidebb idő alatt teljesítő gyermeket és az első három helyen végzett felnőttet díjaztuk a kis és a nagy körön egyaránt. Kis kör: I. helyezett: Zsurzs Zsuzsanna II. helyezett: Pelyváné Hőhn Brigitta III. helyezett: Serákné Marosin Melinda Gyermek: Serák Richárd Kvíz: Sándor Mónika Nagy kör: I. helyezett: Ale István II. helyezett: Komlódi Erika III. helyezett: Demeter Zoltán Gyermek: Ifj. Pasek István Sámuel Kvíz: Cselovszki Őzike

Az ajándékok kisorsolása után igazán látványos bemutatót tartottak az orosházi Fly Girls Fitness légtornászai. Az esti banzájra megtelt a főtér, elsőként a fiatalok nagy kedvence az AK26 lépett a színpadra, amely hatalmas sikert aratott, majd a Dirty Slippers zenekar több mint egy órás élő koncerttel fokozta a hangulatot. Az estet egy jó hangulatú utcabál zárta Kerekes Attilával és Zsigovics Istvánnal. A rendezvény folyamán csillámtetoválás, ugrálóvár, eurojumping, lovaglás, sétakocsikázás, kirakodóvásár, büfé, valamint a Humán Szolgáltató Központ munkatársai által biztosított egészségsarok és zöldség-gyümölcs piknik várta a kilátogatókat.

Hálásan köszönjük • a műsorban fellépőknek, hogy produkciójukkal emelték rendezvényünk színvonalát, • a Kertészet munkatársainak a lecsófőzéshez szükséges alapanyagok biztosítását, • Simon Sárának, Varga Fanninak és Sárkány Istvánnak a lovaglás és a lovaskocsikázás lehetőségét, • a közösségi szolgálatos tanulóknak a csillámtetoválás lebonyolítását, • a Humán Szolgáltató Központ munkatársainak az egészségsarok és zöldség-gyümölcs piknik biztosítását • a Városellátó Szervezet munkatársainak a rendezvényhelyszín kialakítását, a színpad, a sátor felállítását és a rendezvény utáni takarítást, • Simon Sándor vállalkozónak és munkatársainak a rendezvénytér villamoshálózatának kialakítását és az egész napos rendelkezésre állást, • a Battonyai Két Tanítási Nyelvű Szerb Általános Iskola és Óvoda intézményének, továbbá a reformátuskovácsházi Innovációs, Oktatási és Közösségi Központnak a mobilszínpad elemek ingyenes rendelkezésre bocsájtását, • a Rendőrség munkatársainak és a helyi polgárőröknek az esemény biztosítását, továbbá köszönjük mindenkinek, aki bármivel is hozzájárult a rendezvény sikeréhez! Mi, szervezők bízunk abban, hogy sikerült ismét olyan programokat összeállítani ezen a napon, ahol minden korosztály megtalálta a neki tetsző programot és kicsit elfeledhettük mindennapi gondjainkat. Köszönjük, hogy újra együtt volt a város, hogy velünk tartottak és hogy ilyen sokan megtisztelték rendezvényünket!

2023. szeptember 16-án, megnyitotta kapuit a „Minden, ami művészet” kiállítás a Korona Galériában, ahol városunk alkotó közössége mutatkozott be! A helyi alkotók műveit látva büszkék lehetünk rá, hogy településünk ennyi tehetséges, művész embert tudhat magáénak. Érdemes betérni és megtekinteni a kiállított műveket! A Korona Galériában helyet kaptak az Aranyszál Hímzőszakkör, Ancsin Alex, Komárné Papp Margit, Kotroczó Erzsébet, Nyári Eszter, Szabóné Forster Éva, Szűcs Tünde, Venter Miklós munkái.                                                                                  A kiállítás megtekinthető 2023. október 15-ig, nyitvatartási időben: 8.00-11.30, 13.00-16.00.

Erzsébet tábor – harmadik turnus

  1. július 24-én elkezdődött a harmadik hét Erzsébet napközis tábor a Művelődési Házban.

Hétfőn, a reggeli „eligazítás” után a táborozók megszokott módon játékos és interaktív gyakorlatok során ismerkedtek meg társaikkal. Ezen a héten is az ismerkedős játékok után a táborozók 4 csapatot alkotva (zöld, sárga, kék és piros) kezdhették el a tábort. A délelőtt folyamán kreatívkodtunk az udvaron, volt aki kulcstartót készített, volt aki karkötőt, nyakláncot fűzött. A délután folyamán a gyerekek nagy örömére mozi következett, majd születésnapja alkalmából köszöntöttük az egyik kis táborozónkat.

A keddi napon délelőtt a gyermekek csoportbontásban megismerkedhettek a könyvtáros szakma rejtelmeivel. Hoffmann-né Móni betekintést nyújtott a könyvek és a könyvtárosok világába. Megtanulhatták, hogyan kell kölcsönözni és visszavenni egy könyvet a TextLib integrált rendszerben, továbbá hogyan kell készíteni a statisztikát a saját csoportjukról, hogyan kell megkeresni a saját cutter számukat. Ebben a feladatban az ügyességük alapján kaptak pontokat a csapatok. Ebéd után az udvaron kreatív foglalkozás keretében szebbnél-szebb dekorációk, képkeretek készültek, melyhez zsákvásznat, csipkét és rezgőt használtunk fel.

A szerdai nap reggeli után mozgással, táncolós játékkal (just dance) indult. Majd egy érzékenyítő csoportfeladaton vettek részt a gyermekek. Július az elfogadás hónapja, így kiemelten fontosnak tarjuk a gyermekekkel megértetni azt, hogy segítsünk a másiknak, fogadjuk el a másikat olyannak amilyen, ne piszkáljuk, rekesszük ki őt a közösségből. Csoportokban oldottuk meg ismét az erre vonatkozó feladatokat, majd közösen megbeszéltük az eredményeket. Az első feladat egy asszociációs feladat volt, majd egy interaktív feladat következett, ahol beszélgettünk is a korábban elhangzottakról. Páran elmondták nekünk, volt már rá példa, hogy kortársukért kiálltak és megvédték őket egy-egy gúnyolódás során. A komoly témát követően, a délután folyamán sorverseny volt a porondon, ahol a csapatok különböző feladatok során mérték össze erejüket és gyűjthettek pontokat.

Csütörtökön folytatódott a pontszerzés, a gyermekeket az udvaron várta egy ügyességi pálya, melyet minél rövidebb idő alatt kellett teljesíteni, méghozzá szabályosan. Minden táborozó igyekezett a maximumot kihozni magából, csapata győzelemre juttatása érdekében. Ebéd után következett a hét utolsó pontszerzési lehetősége, amelynél most ismét az ügyesség és az ész volt a döntő.  Kahoot kvíz feladatok során mérkőztek meg a csapatok, a kvízt Alex vezette, aki nagyon szigorúan mérte az időt a válaszadásnál. Szuper versenyszellemben telt ez a nap is! A nap végén kihirdetésre került a hét nyertes csapata, amelyet finom tortával ünnepeltünk meg!

Péntek a kirándulásról szólt, ezen a héten két helyszínre is ellátogattunk. Reggeli után buszra szálltunk és elindultunk a szabadkígyósi Weinckheim-kastélyba. Érkezésünk után tárlatvezetéssel jártuk körbe a kastélyt és tudhattunk meg érdekes és hasznos információkat mind a Weinckheim családról, mind a kastélyról. Az épület szobainak bejárása után utunk a toronyba vezetett 174 lépcsőfokon keresztül, de mindez megérte, hiszen gyönyörű látvány fogadott minket. Ezután bejártuk a kastély kertjét is, majd az energiát pótoltuk egy finom ebéddel. A következő helyszínünk a pusztaottlakai  Safari Park volt. Megérkezésünk után 3 csoportot alkotva fedeztük fel a parkot és az ott található állatokat. Volt, aki autós safarival kezdett, volt aki állatsimogatóval, míg a többiek a Safari Parkban található játékokat vették birtokba. Összegezve fantasztikus, élmény- és eseménydús napot tudhattunk a hátunk mögött, amit mi sem bizonyít jobban, hogy az eredeti 16 órás hazaérkezés helyett 18 órakor értünk vissza a tábor helyszínére.

Bízunk benne, hogy a három hét táborunk alatt minden kis táborozónk rengeteg pozitív élménnyel és új barátokkal gazdagodva tért haza! Jó pihenést és kellemes nyári szünetet kívánunk mindenkinek!

Köszönjük szépen az „Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány” anyagi támogatását, amellyel megvalósulhatott ez a felejthetetlen hét a szülők és a gyermekek nagy örömére. Köszönjük a trambulin biztosítását a Battonyai Általános Iskolás Gyermekekért Alapítványnak, a finom tortát az Édeskrém Cukrászdának. Továbbá hálásak vagyunk mindenkinek, aki “hivatalból” vagy önként hozta, vitte, vette, letöltötte, nyomtatta, kitöltötte, aláírta, szkennelte és újból feltöltötte, telefonon leegyeztette, fotózta, kitakarította, fel- és letörölte, fertőtlenítette…, s ki tudná mind felsorolni azt a sok-sok segítséget és támogatást, amit a hét során kaptunk táborunk sikeres megvalósításához.

A tábor felügyelői: Balázsné Szabó Erzsébet, Balázs Panna, Hoffmann-né Szabó Mónika, Raffai Dorka, Ancsin Alex.

A tábor lebonyolításában közreműködött: Ancsin Melissza, Berki Viktória, Dorkó Zsombor, Flender Ákos diákmunkások, valamint Boros Györgyné és Mándity Sztánkó.