Ünnepi testületi ülés

„Az ember a szíve mélyén örökké oda való, ahol született.”

                                                                   Tamási Áron

  1. május 26-án ünnepi testületi ülés zajlott le a Művelődési Ház nagytermében.

Battonya Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2016. április 13-án önkormányzati rendeletben határozott arról, hogy milyen módon és formában ismeri el a városért dolgozókat, a város hírnevének öregbítőit és büszkeségeit.

A jelenleg regnáló képviselő-testület a pandémia miatt az első ünnepi képviselő-testületi ülését tartotta meg, így 3 év kihagyás után az ünnepi testületi ülés keretében adták át Battonya városának legrangosabb elismeréseit, a városi kitüntetéseket.                                                                                                                                                                                                   A díjazottakat Varga István Tamás jegyző úr méltatta, majd Boros Csaba polgármester úrral együtt adták át az elismeréseket.

A képviselő-testület díszpolgári címet adományozott Dr. Eleso Adenrele Babakudu háziorvosnak a közel négy évtizedes háziorvosi tevékenységéért, a betegek lelkiismeretes ellátásáért és Battonya város egészségügyében betöltött kiemelkedő szerepéért.

„Battonyáért” emlékérmet kapott Holló László nyugalmazott zenepedagógus, a Zeneiskola tanáraként, majd igazgatójaként végzett több évtizedes kiemelkedő szakmai színvonalú munkájáért, a kultúra több területén végzett kitartó és kimagasló tevékenységéért.

Posztumusz „Battonyáért” emlékéremben részesült Dr. Bálint-Rimay István Kálmán háziorvos, a több mint 30 éves háziorvosi tevékenységéért, a betegek lelkiismeretes ellátásáért és Battonya város egészségügyében betöltött szerepéért. A díjat özvegye, Dr. Bálint-Rimayné Roczkó Zsuzsanna vette át.

Az ünnepi ülésen átadott további díjak:                                                                                                                                                                                                                                  2023. év vállalkozója díjban részesült Pasek Istvánné vállalkozó és az Agrogora Kft.              2023-as év Polgármesteri elismerő oklevelet kapott Kis Ferenc tűzoltó parancsnok.                  2023. év Battonyáról elszármazottja címet vehetett át Kiss Ottó író, költő.                            2023. év közösségi embere kitüntető címet kapta Lénárt Anna, anyakönyvvezető, író, költő.      2023-as év sportolója díjat vehetett át Marosán György NB1-es kézilabdaedző és Rádai Imre taekwon-do edző.

A 2023. év tanulója kitüntető címet kapta: Borbás Beáta, Matyucz György, Marosin Bella Mónika és Mák Csenge.

Az Önkormányzat lehetőséget biztosít arra, hogy az ünnepi ülés keretében a város oktatási intézményei, illetve civil szervezetei jutalmazzák tanulóikat. Ebben az esztendőben a Battonyai Általános Iskolás Gyermekekért Alapítvány és a Mikes Kelemen Középiskoláért Egyesület elismerését kapta példamutató szorgalmáért, kiváló tanulmányi eredményéért és közösségi munkájáért Csortó Vivien és Gál Szimonetta.

Battonya Város Önkormányzata nevében valamennyi kitüntetettnek szeretettel gratulálunk, jó egészséget, további eredményes szakmai sikereket, magánéletükben sok boldogságot kívánunk!

Az ünnepi műsorban közreműködött: Hendrikx Noa és Szabó Fanni (zongora), Móra Ervin és Raffai Ákos (vers), Mezei Tamás és Tóth Lajos (sportbemutató).

Moderátor: Balázs Panna Fotó: Raffai Dorka, Simon Sándor

 

Május 1-i Retro Majális

Verőfényes napsütésben, egy igazi Retro Majálison vehetett részt május 1-jén az, aki kilátogatott a Főtérre Battonyán. Két verseny és számos program várta a lakosságot a nap folyamán. Reggel 8 órától Majális Kupa, kispályás futball bajnokság vette kezdetét az új, műfüves pályán. A bajnokságra 10 csapat jelentkezett, akik megmérették magukat a nap folyamán. 13 órától kezdődő főzőversenyünkön 15 lelkes csapat vett részt. A helyszín a Városi Parkban volt, ahol a csapatok jó hangulatban, baráti, családi körben készítették el a finomabbnál finomabb pörkölteket, mindenki a saját, legjobb receptje alapján. A főzőversenyhez Battonya Város Önkormányzata minden csapat számára 5 kg húst biztosított, továbbá 150 db sült kolbász jegy került kiosztásra a rendezvény folyamán. 15 órától Bodrogközy Rita interaktív gyermekműsora várta a kicsiket és nagyokat. A szuper előadás után Rita minden gyerkőcnek hajtogatott egy-egy lufifigurát. 16 órától retro felvonulás vette kezdetét, a felvonuló tömeg beöltözve, táblákkal, jó kedvvel és retro zenével járta körbe a városközpontot, majd a Főtérre visszaérkezve rögtönzött táncház vette kezdetét. A futballbajnokság és a főzőverseny eredményhirdetésére 18 órakor került sor.                                 Majális Kupa eredmények: I. BTK csapata II. Szimulazio csapata III. Rekt Buls csapata.   Főzőverseny eredmények: I. helyezett – Polgármesteri Hivatal csapata II. helyezett – FSBnet Kft. csapata III. helyezett – Szivárvány néptánccsoport csapata. Gratulálunk a helyezetteknek és minden résztvevő csapatnak. A színpadi programokon és a versenyeken kívül ugrálóvár, kirakodóvásár, büfé, kürtőskalács, hot-dog, hamburger, arcfestés, csillámtetoválás, lovaglás, lovaskocsikázás várta a kilátogatókat, melyeknek hatalmas sikere volt. 19 órától a tábortűz lángjai lobbantak fel a Száraz-ér partján, mely csodás látványt nyújtott a jelenlévők számára. A tűz fényei megvilágították az ér túloldalán lévő parkot, amely beszélgetésektől és gyermekkacajtól volt hangos.  Az estet egy fergeteges Retro Disco zárta, a slágerekről Dj Luiggi gondoskodott! Köszönjük a helyi kézműveseknek, hogy színesítették portékáikkal rendezvényünket, köszönjük Varga Fanninak és Sárkány Istvánnak a lovaglás és a lovaskocsikázás lehetőségét, köszönjük az ESZESZ munkatársainak a csillámtetoválás és arcfestés lebonyolítását, köszönjük az Városi Önkéntes Tűzoltó Egyesületnek a tábortűznél való közreműködést, köszönjük a Városellátó Szervezet munkatársainak a helyszín berendezéséhez nyújtott segítségét, köszönjük még a BTK-nak a Majális Kupa lebonyolításában nyújtott segítségét és a helyi polgárőröknek a rendezvény biztosítását, továbbá köszönjük mindenkinek, aki bármivel is hozzájárult a rendezvény sikeres megvalósulásához.

 

Író-olvasó találkozó Fábián Jankával

2023. április 28-án Fábián Janka írónővel találkozhattak az olvasók könyvtárunkban, a szerző beszélgetőtársa Balázsné Szabó Erzsébet intézményvezető asszony volt.

Az író-olvasó találkozó alkalmával megtudhattuk, hogyan lesz egy tanárból közkedvelt írónő, bepillantást nyerhettünk a regények születésének folyamatába a kutatómunkától kezdve egészen a könyv megjelenéséig.

Fábián Janka nosztalgikus történelmi regényei a magyar romantikus regényirodalom legszebb hagyományait idézik.

Megtudhattuk, hogy jelenleg a Buda&Pest – egy város zivataros századaiból című regényen dolgozik, melyet 15 szerzőtársával közösen írnak meg, Budapest egyesítésének 150. évfordulójára. A kötet megjelenése idén szeptemberben, a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon várható.

Művei megtalálhatók a könyvtárunkban, szeretettel ajánljuk őket minden kedves olvasónak, akik szívesen olvasnak történelmi családregényeket.

Köszönjük, hogy ennyien megtisztelték jelenlétükkel az írónőt.

Battonyai Értéknap

2023. április 22-én valósult meg az Agrárminisztérium Hungarikum pályázatának támogatásával a Battonyai Értéknap a Művelődési Házban.

A jó időben remek programokkal vártuk a lakosságot: a Battonyai Települési Értéktárban szereplő helyi értékeket egy roll-up kiállítás keretében mutattuk be az érdeklődőknek, majd táncház valósult meg az udvaron kialakított rögtönzött színpadon a Talléros Zenekarral és Mahovics Tamás néptáncpedagógussal.

A Mikes Kelemen Katolikus Általános Iskola alsós tanulói Szent-György napi népszokásokat mutattak be Nyáriné Nagy Zsuzsanna pedagógus vezetésével, a Jókai Színház színészei nótacsokorral kedveskedtek a jelenlévőknek. A kötött programok mellett helyi kézművesek kirakodóvására, Kádár Ferkó Fotószínháza és a Nemzeti Művelődési Intézet jóvoltából Hungarikum játszóház is várta az érdeklődőket a délután folyamán. A helyi értéktár népszerűsítésére szóróanyagot, kulcstartókat, hűtőmágneseket, vászontáskákat készítettünk, valamint egy olyan zsebtérképet, ahol minden battonyai érték pontos helye fel van tüntetve. A programok sorát a Viharsarok Táncszínház fantasztikus produkciója zárta, amelyben a magyar néptánc 1000 éves történelme került bemutatásra.  Vendégeinknek a nap végén egy tál babgulyással kedveskedtünk, amit a Napköziotthonos konyha készített számunkra. A rendezvényünk célja településünk értékeinek bemutatása és Hungaricumaink megismertetése volt.

Bízunk benne, hogy sokan kedvet kaptak rendezvényünk által a helyi értékeink megismerésére, értékes épületeink és természeti kincseink felkeresésére.

 

Terráriumos kisállat bemutató

2023. április 16-án, vasárnap délután terráriumos kisállat-bemutató várta a lakosságot a Művelődési Házban. Az egzotikus állatok megtekintése mellett a látogatóknak lehetőségük volt kézbe- és nyakba venni az óriás pitont, kaméleont, botsáskát, simogatni a cuki nyuszikat és tengerimalacokat. Rengeteg gyerkőc látogatott el szüleivel az eseményre, akik élményekkel gazdagodva tértek haza.