Csík János és a Mezzo koncert

Különleges zenei élmény Battonyán.

Felejthetetlen estnek adott otthont Művelődési Házunk, ahol Csík János és a Mezzo koncertje varázsolta el a közönséget. Friss, lendületes előadásukban a magyar népzenével együtt szólaltak meg a szórakoztató, jó hangulatú jazz ízű dallamok, olyan zenészek tolmácsolásában, akik közül ki a népzenéhez, ki pedig a jazz muzsikához áll közelebb. A dalok – ahogyan Csík Jánostól megszokhattuk, népzenei köntösben szólaltak meg, szerethetően megidézve régi és új zenéket, újra gondolva azokat. Éppen ezért újszerű és magával ragadó a zenekar muzsikája, szokatlan és mégis jólesően ismerős.

Az esemény nem csupán zeneileg, hanem látványában is egyedi élményt nyújtott: a gondosan megtervezett fény- és hangtechnikai megoldások, továbbá az együttes profi táncosainak számos koreográfiája és kifejező előadásmódja még magasabb szintre emelték az előadást. A zene és a tánc egymást erősítve teremtett magával ragadó hangulatot, amely teljesen elvarázsolta a nagyszámú közönséget.

Köszönjük Csík Jánosnak művész úrnak és az együttes tagjainak a fantasztikus koncertet, köszönjük a Nemzeti Kulturális Alap támogatását, köszönjük a profi hang- és fénytechnikát Hegyi Lászlónak és csapatának, továbbá köszönjük mindazoknak, akik bármivel is hozzájárultak ehhez a színvonalas eseményhez.

Külön köszönet jár a közönségnek, akik jelenlétükkel még emlékezetesebbé tették az estét!

Általános iskolások a Molnár-C. Pál Emlékházban

2026. február 27-én a Mikes Kelemen Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda 6. osztálya látogatott el hon- és népismeret óra keretében a Molnár-C. Pál Emlékházba, ahol lehetőségük nyílt megtekinteni a neves festőművész Battonyára hagyományozott alkotásait. A diákok egy tartalmas és inspiráló tárlatvezetésen vehettek részt, melynek során közelebbről is megismerkedhettek Molnár-C. Pál művészetével, életútjával és az őt körülvevő művészi világgal. Ezúton is szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt a Molnár-C. Pál Emlékházba, ahol a művészet és történelem különleges találkozása révén egyedülálló élményben lehet része minden látogatónak!

Évfordulók napja

  1. 02. 14-én, szombaton megrendezésre került az „Ezerszer is igen” Évfordulók Napja eseményünk a Házasság Hete alkalmából.

Eseményünkre azokat a Battonyán házasságot kötött, jubiláló házaspárokat hívtuk meg, akik 25, 50, vagy 60 éve kötöttek házasságot. A meghívásunkat 12 pár fogadta el, külön öröm számunkra, hogy Makóról, Szegedről és Vértesboglárról is “hazajöttek” eseményünkre.

A meghitt ünnepség a házasságkötő teremben zajlott, ahol Balázsné Szabó Erzsébet intézményvezető és Lénárt Anna anyakönyvvezető köszöntötték a megjelenteket.

Balázsné Szabó Erzsébet kiemelte, hogy a jubiláló házaspárok és az együtt eltöltött éveik a példa mindannyiunk előtt, hiszen a házasság örökkévaló értékeit kell, hogy hangsúlyozzák valamennyiünknek. „A hűség szabadsága! Ez a Házaság Hete rendezvénysorozat idei mottója…arra emlékeztet bennünket, hogy az elköteleződés nem korlát, hanem biztonság és erőforrás. A hűség nem bezár, hanem felszabadít: lehetőséget ad arra, hogy bizalomra, szeretetre és közös jövőre építsünk. Ünnepeljük együtt a házasság értékét, a kitartást és azt a szabadságot, amely a kimondott igenből fakad.”

Lénárt Anna anyakönyvvezető előtt a párok megerősítették sok évvel korábbi fogadalmukat, majd átvették Balázsné Szabó Erzsébet intézményvezető asszonytól és Hoffmann-né Szabó Mónika könyvtárostól a díszoklevelet és az ajándékcsomagot.

Meglepetésként pezsgős koccintás és ünnepi torta is járt a jelenlévőknek.

Az ünnepségen jelenlévő jubiláló házaspárok:

50 éve férj és feleség Kurunczi László József és Dimák Mária, Borombós Árpád és Gazsi Mária Magdolna, Gulyás János és Roczkó Olga, Zombori János és Nagy Erzsébet, Gajdán Ferenc és Pintér Erzsébet, Csomor Lajos és Molnár Júlia.

25 éve kötött házasságot Gábor Pál és Nagy Ibolya, Kukla Tibor és Kabódi Rozália, Medve István és Garamszegi Magdolna, Szelezsán Krisztián és Csomor Zsuzsanna, Berki István és Láda Mónika, Pulics János Gyula és Radici Ramóna Erzsébet.

Köszönjük a házaspároknak, hogy elfogadták meghívásunkat, ezúton is kívánunk mindenkinek jó egészséget és még sok-sok szeretetben, boldogságban eltöltött évet!

Zeneóra

  1. február 11-én ismét zenekedvelő fiatalokkal telt meg Művelődési Házunk nagyterme.

A településünkön nagyon népszerű #zeneóra koncertsorozat 2025/26-os évadának második előadásán vettek részt a helyi iskolás diákok.

Ez alkalommal a Talamba ütőegyüttes tagjai látogattak el hozzánk, akik fantasztikus hangulatot teremtettek a nagyteremben és elvarázsolták a gyermekeket a több mint negyven féle ütőhangszer bemutatásával.

Köszönjük a zenészeknek az élményt, a gyerekeknek pedig a lelkes közreműködést!

A rendezvény a Filharmónia Magyarország Nonprofit Kft. szervezésében valósult meg.

Rendezvénynaptár megbeszélés

Intézményünknek fontos célja a 2026-os rendezvénynaptár megalkotása, amelyben a településen megvalósuló rendezvények, események szerepelnek. Az idei rendezvénynaptár összeállításához a településen működő intézmények, egyházak, civil szervezetek és közösségek vezetőit, képviselőit egyeztető megbeszélésre hívtuk. Az értekezlet során igyekeztünk a megjelentekkel összehangolni a 2026-os évre tervezett programokat; továbbá átbeszélni az előttünk álló évben elérni kívánt célokat. Az elkészült rendezvénynaptár megtekinthető lesz Battonya honlapján, hogy a városunkban lakók és a településünkre látogatók tájékozódhassanak az itt megvalósuló eseményekről, kezdeményezésekről. Köszönjük minden intézmény és szervezet partnerségét, együttműködését!