Nyáresti dallamok

Utazás a zene világába két felvonásban. Fellép a Giovani Artisti Vonósnégyes.
A koncert a TOP-5.3.1-16-BS1-2017-00003 “Együtt a közösségért! – helyi identitás és kohézió erősítése” című projekt keretében valósul meg.

Bővebben…

Napközi Erzsébet tábor-2020-I turnus

Időpont: július 13-17

Önismeret, közösségépítés, kompetenciafejlesztés tematika alatt megvalósult programok:
Július 13-án reggel elindult művelődési házunk első napközis Erzsébet tábora.
A 20 kisgyermek izgatottan várta már a tábor kezdetét, és a tábor házirendjének alapos megismerése, továbbá a virológiai tájékoztató videó megtekintése után birtokba is vették a művelődési ház termeit. A délelőtt folyamán ismerkedő és önismereti játékok színesítették a csoport programját. A programok megvalósításában nagy segítségünkre volt Gulyás Imréné, drámapedagógus.  A tábor 1. napjának célja volt a gyermekek különböző drámapedagógiai játékokon keresztül történő megismerkedése egymással, valamint önmagukkal, a különböző drámajátékokon keresztül.
Ebéd után a könyvtárban kalandozott a táboros csoport: megismerték a könyvtár titkait, a hétmérföldes csizmával több mesebeli helyszínen is jártak, ahol többféle mesehős ruhájába bújhattak; majd a mesék mentén hétpróbás feladatokat oldottak meg- a csapatmunka tovább erősítette az egymás közötti kohéziót, ugyanakkor az egyéni kompetenciáikat is alkalmazhatták a feladatok megoldása során. Pihenésképpen papírszínház előadáson vettek részt. Az első nap sikerét bizonyítja, hogy több kisgyermek haza sem akart menni a szüleivel a nap végén.
A tábor egész időtartama alatt nagy hangsúlyt fektettünk az egymás elfogadására, különbözőségeink tolerálására, emberi természetünk sokszínűségére.

Bővebben…