2023. Battonyai Advent I. gyertyagyújtás

2023. december 3-án, advent első vasárnapján minden otthonban és településen fellobbant az adventi koszorú első gyertyalángja, így Battonya Főterén is.

„Nagy öröm számunkra, hogy lehetőségünk volt idén is megszervezni ezt az eseménysorozatot, amely már hagyománnyá vált itt, Battonyán. Az ünnepi díszbe öltözött főtér, betlehem és adventi koszorú, a faházikók szokásos elemei a Főtér karácsonyi díszítésének… Külön öröm, hogy az időjárás is kegyes hozzánk és itt a Főtéren lehetünk most együtt, az ünnepre hangolódva.” E szavakkal nyitotta meg Balázsné Szabó Erzsébet intézményvezető asszony a rendezvényt, majd átadta a szót Boros Csaba polgármester úrnak, aki ünnepi gondolatai után Sutya Miklésnéval, a Magdu Lucian Román Általános Iskola és Óvoda intézményvezető asszonyával együtt meggyújtotta az adventi koszorú első gyertyáját, mely a hitet jelképezi.

Ünnepi műsorunk első részében a Magdu Lucian Román Általános Iskola tanulói karácsonyi dalokat adtak elő román nyelven. Az előadás után minden szereplő gyermek kulcstartót és szaloncukrot kapott ajándékba. Ünnepi műsorunk zárásaként, Kiss Viktória és Szász Borisz színművészek „Csoda ez az éj” című előadását hallhattuk. A csodálatos dallamok minden gyermek és felnőtt szívébe ünnepi hangulatot varázsoltak. Adventi délutánunkon a Főtér kis karácsonyi vásárrá változott, ahol szebbnél szebb kézműves ajándékok, adventi koszorúk, kopogtatók, karácsonyi dísztárgyak és édességek várták a vásárlókat. A hangulatot fokozták a finom sütemények, a zsíros kenyér, a meleg tea és a forralt bor.

A süteményeket és az alapanyagokat a Magdu Lucian Román Általános Iskola és Óvoda közössége, a Zsömfi-Süti Kft., az ESZESZ munkatársai, Marosán-Szimonidesz Rozália, Klemm Zsolt, Rádai Imre, Muntyán Attila és Szabó Ferenc ajánlották fel a rendezvényre, amit ezúton is szeretnénk megköszönni nekik! A következő adventi hétvégékre is várjuk szeretettel a felajánlásokat. Az ünnepi díszbe öltöztetett Főtér, a Betlehem, az adventi koszorú, a faházikók szokásos elemei a Főtér karácsonyi díszítésének, amelyek nem jöhettek volna létre a Városellátó Szervezet munkatársainak és közfoglalkoztatottainak, valamint a Battonyai Közművelődési Nonprofit Kft. munkatársainak kitartó és szorgos munkája nélkül.

Szeretettel várjuk Önöket a további adventi programjainkon is!

 

Zeneóra az ovisoknak

A mai napon a battonyai óvodások voltak vendégeink, akik “Az elveszett puttony” című előadást hallhatták Döge Csaba és Szilágyi Attila zenetanárok előadásában. A művészek elhozták a kisgyermekeknek a Mikulás és a Karácsony varázslatos világát, miközben számos hangszert is megszólaltattak előadásukban. Az apróságok boldogan énekeltek együtt a zenészekkel, majd a műsor végén táncra is perdültek közösen.

Köszönjük a művészeknek az ünnepre hangoló csodálatos előadást, a Filharmónia Magyarország közreműködését és a helyi óvodák együttműködését.  Az esemény a Battonyai Közművelődési Nonprofit Kft. támogatásával valósult meg.

Kocsmakvíz

A Kocsmakvíz az angolszász területeken méltán népszerű Pubquiz műfaj magyarországi változata. A játék – mint a neve is mutatja – alapvetően egy kvízjáték, amit jellemzően bárokban, kávézókban, pubokban tartanak és 4-6 fős csapatok versenyeznek egymással. Az első battonyai Kocsmakvíz versenyre a leggyorsabb jelentkezők tudtak bejutni, így 8 csapat játszott együtt 2023. november 22-én, a Korona Vendéglőben:

  • Észbontók
  • Fantázia
  • Félemelet
  • Hivatal
  • Magasfeszültségű Kultúrharcosok
  • Nyugis nyuggerek
  • TudHAT
  • Zsenikék.

A csapatok összetétele változatos volt és nagy örömünkre nemcsak helyiek, hanem a környező településekről is érkeztek játékosok versenyünkre. Az 50 kérdésből álló próbatételben mindenki derekasan helyt állt és igazán szoros verseny alakult ki, az est abszolút győztese a Magasfeszültségű Kultúrharcosok csapata lett. Nyereményük egy serleg és oklevél mellett több vásárlási utalvány is volt, amelyet a Korona Vendéglőben válthatnak be. A játékos megmérettetés remek hangulatban telt, egy közösségi élményekben gazdag és izgalmas műveltségi vetélkedőt valósítottunk meg.

Köszönjük a csapatoknak, hogy velünk játszottak, valamint köszönjük a Korona Vendéglőnek a helyszín és a nyeremény utalvány biztosítását.

Hamarosan folytatás következik, a részletekért kövessék facebook oldalunkat!

 

Pipacs csoport látogatása

“Sok apró dolog van, amivel kitágíthatjuk egy gyerek világát. A könyvek szeretete a legjobb mind közül.” (Jacqueline Kennedy)

A mai napon a Mikes Kelemen Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda, Fő utcai Zöld óvodájának Pipacs csoportja látogatott el hozzánk.

A foglalkozás során a gyerekek megismerkedtek a minikönyvtárunkkal, a könyvtári renddel. Nagy érdeklődéssel figyelték a nekik ajánlott könyveket, hatalmas tetszést arattak a „zenélő” és a „zseblámpás” könyvek. Ezt követően mesekönyveket nézegettek, minden gyermek választhatott egyet, melyet a Pipacs csoport beiratkozása után magukkal vihettek az óvodába.

A könyvek kiválasztása után ellátogattunk Meseországba, ahol papírszínház formájában a Vízcsepp című mesét hallgathatták meg. A gyermekeknek nagyon tetszett a kis vízcsepp kalandos napja.

Köszönjük a Zöld óvoda óvodapedagógusainak, hogy ellátogattak hozzánk.

Várunk benneteket sok szeretettel legközelebb is!

Október 23-i megemlékezés

Tisztelet a hősöknek! 2023. október 23-án, az 1956-os forradalom és szabadságharc 67. évfordulóján ünnepi megemlékezést tartottunk városunkban, az ’56-os emlékmű előtt. Boros Csaba polgármester úr ünnepi beszédében a dicső eseményekre és a hős személyekre emlékezett. Az emlékező műsor keretében Kerekes Norbert előadásában az Ismerős Arcok: Nélküled c. slágerét hallhatta az emlékező közönség, majd Utasi Hajnalka: 1956. október 23.a c. versét, Flender Ákos tolmácsolásában. A megemlékezés az ’56-os emlékmű és a városháza falán található emléktábla koszorúzásával ért véget. Köszönjük Kerekes Norbertnek, valamint Flender Ákosnak a megemlékezésen való közreműködést, továbbá a Rendőrségnek és a Polgárőrségnek a helyszín biztosítását!