Vármegyenap

VÁRMEGYENAP 2023 Több év kihagyás után a Battonyai Települési Értéktár is képviseltette magát a 8. alkalommal megrendezett Vármegyenapon, Békéscsabán 2023. szeptember 2-án. Az eseményt nagy előkészületek előzték meg, prospektusok, hűtőmágnesek, kulcstartók készültek településünk értékeinek népszerűsítésére. Bár a Battonyai Települési Értéktárban szereplő 47 értéket nem tudtuk bemutatni, de a nagyrészét szerettük volna megismertetni az érdeklődő közönséggel. A kiállító sátor kicsinynek bizonyult, hiszen a Tompán Angyelkóné hímző által készített szerb aranyhímzéses darabok, illetve a Komárné Pap Margit csodálatos dél-alföldi viseletei, a Helytörténeti Gyűjtemény múltidéző tárgyai mellett számos roll-upon mutattuk be helyi értékeinket. Az egész napos rendezvény során kicsiny tárlatunk nagyszámú érdeklődőt fogadott, jó volt hallani és rácsodálkozni arra, hogy milyen sok embernek van kapcsolata Battonyával és mennyien ismerik településünket és annak értékeit. Kiállításunkat megtisztelte jelenlétével a Békés Vármegye Önkormányzatának elnöke, Zalai Mihály úr is, aki elismerően szólt helyi értékeinkről, a bemutatott kiadványainkról. Egy hosszú és tartalmas napon vagyunk túl, de elértük célunkat, bemutattuk szülőföldünk kincseit és bízunk benne, hogy az érdeklődők közül többen kedvet kaptak értékeink és településünk megismerésére.

 

Erzsébet tábor – harmadik turnus

  1. július 24-én elkezdődött a harmadik hét Erzsébet napközis tábor a Művelődési Házban.

Hétfőn, a reggeli „eligazítás” után a táborozók megszokott módon játékos és interaktív gyakorlatok során ismerkedtek meg társaikkal. Ezen a héten is az ismerkedős játékok után a táborozók 4 csapatot alkotva (zöld, sárga, kék és piros) kezdhették el a tábort. A délelőtt folyamán kreatívkodtunk az udvaron, volt aki kulcstartót készített, volt aki karkötőt, nyakláncot fűzött. A délután folyamán a gyerekek nagy örömére mozi következett, majd születésnapja alkalmából köszöntöttük az egyik kis táborozónkat.

A keddi napon délelőtt a gyermekek csoportbontásban megismerkedhettek a könyvtáros szakma rejtelmeivel. Hoffmann-né Móni betekintést nyújtott a könyvek és a könyvtárosok világába. Megtanulhatták, hogyan kell kölcsönözni és visszavenni egy könyvet a TextLib integrált rendszerben, továbbá hogyan kell készíteni a statisztikát a saját csoportjukról, hogyan kell megkeresni a saját cutter számukat. Ebben a feladatban az ügyességük alapján kaptak pontokat a csapatok. Ebéd után az udvaron kreatív foglalkozás keretében szebbnél-szebb dekorációk, képkeretek készültek, melyhez zsákvásznat, csipkét és rezgőt használtunk fel.

A szerdai nap reggeli után mozgással, táncolós játékkal (just dance) indult. Majd egy érzékenyítő csoportfeladaton vettek részt a gyermekek. Július az elfogadás hónapja, így kiemelten fontosnak tarjuk a gyermekekkel megértetni azt, hogy segítsünk a másiknak, fogadjuk el a másikat olyannak amilyen, ne piszkáljuk, rekesszük ki őt a közösségből. Csoportokban oldottuk meg ismét az erre vonatkozó feladatokat, majd közösen megbeszéltük az eredményeket. Az első feladat egy asszociációs feladat volt, majd egy interaktív feladat következett, ahol beszélgettünk is a korábban elhangzottakról. Páran elmondták nekünk, volt már rá példa, hogy kortársukért kiálltak és megvédték őket egy-egy gúnyolódás során. A komoly témát követően, a délután folyamán sorverseny volt a porondon, ahol a csapatok különböző feladatok során mérték össze erejüket és gyűjthettek pontokat.

Csütörtökön folytatódott a pontszerzés, a gyermekeket az udvaron várta egy ügyességi pálya, melyet minél rövidebb idő alatt kellett teljesíteni, méghozzá szabályosan. Minden táborozó igyekezett a maximumot kihozni magából, csapata győzelemre juttatása érdekében. Ebéd után következett a hét utolsó pontszerzési lehetősége, amelynél most ismét az ügyesség és az ész volt a döntő.  Kahoot kvíz feladatok során mérkőztek meg a csapatok, a kvízt Alex vezette, aki nagyon szigorúan mérte az időt a válaszadásnál. Szuper versenyszellemben telt ez a nap is! A nap végén kihirdetésre került a hét nyertes csapata, amelyet finom tortával ünnepeltünk meg!

Péntek a kirándulásról szólt, ezen a héten két helyszínre is ellátogattunk. Reggeli után buszra szálltunk és elindultunk a szabadkígyósi Weinckheim-kastélyba. Érkezésünk után tárlatvezetéssel jártuk körbe a kastélyt és tudhattunk meg érdekes és hasznos információkat mind a Weinckheim családról, mind a kastélyról. Az épület szobainak bejárása után utunk a toronyba vezetett 174 lépcsőfokon keresztül, de mindez megérte, hiszen gyönyörű látvány fogadott minket. Ezután bejártuk a kastély kertjét is, majd az energiát pótoltuk egy finom ebéddel. A következő helyszínünk a pusztaottlakai  Safari Park volt. Megérkezésünk után 3 csoportot alkotva fedeztük fel a parkot és az ott található állatokat. Volt, aki autós safarival kezdett, volt aki állatsimogatóval, míg a többiek a Safari Parkban található játékokat vették birtokba. Összegezve fantasztikus, élmény- és eseménydús napot tudhattunk a hátunk mögött, amit mi sem bizonyít jobban, hogy az eredeti 16 órás hazaérkezés helyett 18 órakor értünk vissza a tábor helyszínére.

Bízunk benne, hogy a három hét táborunk alatt minden kis táborozónk rengeteg pozitív élménnyel és új barátokkal gazdagodva tért haza! Jó pihenést és kellemes nyári szünetet kívánunk mindenkinek!

Köszönjük szépen az „Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány” anyagi támogatását, amellyel megvalósulhatott ez a felejthetetlen hét a szülők és a gyermekek nagy örömére. Köszönjük a trambulin biztosítását a Battonyai Általános Iskolás Gyermekekért Alapítványnak, a finom tortát az Édeskrém Cukrászdának. Továbbá hálásak vagyunk mindenkinek, aki “hivatalból” vagy önként hozta, vitte, vette, letöltötte, nyomtatta, kitöltötte, aláírta, szkennelte és újból feltöltötte, telefonon leegyeztette, fotózta, kitakarította, fel- és letörölte, fertőtlenítette…, s ki tudná mind felsorolni azt a sok-sok segítséget és támogatást, amit a hét során kaptunk táborunk sikeres megvalósításához.

A tábor felügyelői: Balázsné Szabó Erzsébet, Balázs Panna, Hoffmann-né Szabó Mónika, Raffai Dorka, Ancsin Alex.

A tábor lebonyolításában közreműködött: Ancsin Melissza, Berki Viktória, Dorkó Zsombor, Flender Ákos diákmunkások, valamint Boros Györgyné és Mándity Sztánkó.

Erzsébet tábor – Mesterségek hete

  1. július 17-én elkezdődött a második hét Erzsébet napközis tábor a Művelődési Házban.

Hétfőn, a reggeli „eligazítás” után a táborozók a megszokott módon játékos és interaktív gyakorlatok során ismerkedtek meg társaikkal. Ez a hét a mesterségek/szakmák hete volt, így az ismerkedős játékok után a táborozók 4 csapatot alkotva (könyvtáros, kertész, katona és cukrász) kezdhették el a tábort. A délután folyamán kreatív foglalkozás keretében szebbnél-szebb csillogós, díszes dekorüvegek készültek, majd társasjáték és puzzle következett a nagyteremben.

A keddi napon sor került az első csapatversenyre is. Ország-város-fiú-lány játékban mérték össze tudásukat a csapatok. Fantasztikus hangulatban telt el a délelőttünk. A délután folyamán a cukrász mesterséget ismerhették meg a gyermekek, a nagyteremben az Édeskrém Cukrászda munkatársai vártak minket mindenféle finomsággal. A gyerkőcök készíthettek pop-up nyalókát, barackos süteményt, valamit egy egész tortát is bevonhattak és kidekorálhattak közösen, a szakemberek segítségével. Természetesen az elkészült édességeket a nagy munka után mindenki jóízűen fogyasztotta el.

A szerdai nap a kertészkedésről szólt. Korán reggel útnak is indultunk kerékpárral a helyi kertészetbe, ahol Raffai Tamás várt már minket. Mesélt az ott zajló munkáról, körbevezetett minket a területen, megmutatta a termesztett gyümölcsöket, zöldségeket. Rengeteg hasznos tudással gazdagodva fejeztük be a kertészetben a „túránkat”, hiszen majdnem körbejártuk az egész területet. A program végén minden gyerkőc szedhetett 1-1 paprikát, amelyet jóízűen el is fogyasztottak. Minden táborozó láthatta milyen jó minőségű, szép termékeket termelnek itt, helyben Battonyán a kertészetben, ahova mindenki kilátogathat és megvásárolhatja azokat. A tábor helyszínére visszaérkezve a kertészetben szerzett tudást a gyakorlatban is meg lehetett mutatni, hiszen fűszernövény ültetés következett. Minden gyermek elültethette a saját mentáját, amit a nap végén haza is vihettek. Az uzsonna után finom főtt kukorica várta a gyermekeket.

Csütörtökön rendvédelmi napot tartottunk, azonban a reggelt egy kis finomsággal indítottuk, a gyerkőcök nagy örömére: vattacukorral. Ezután a nagyteremben Tóth Krisztina rendőr százados és Bakonyi Cynthia r. őrmester várta a gyermekeket. A rendőrnők hasznos, informatív előadást tartottak a táborozók számára a közlekedésről és a biztonságról. Ezután interaktív játékok következtek, voltak különböző feladatlapok (szókereső, párosítás), illetve ujjlenyomat készítésre is lehetőség volt. Fantasztikusan érezték magukat a gyermekek a délelőtt folyamán. Délután maradva a rendvédelemnél, két honvéd kadét tanuló (Berki Viktória és Dorkó Zsombor) mutatta be a tanulmányi kiképzésük során alkalmazott fegyvereket és ruházatukat. Ezt követően egy katonai akadálypálya következett, amelyet a csapatok nagy izgalommal vártak és szuperül teljesítettek. A délután további részében a rendvédelemtől elrugaszkodva táncház várta a gyermekeket a nagyteremben, melyet a Szivárvány Néptánc és Hagyományőrző Egyesület tagjai tartottak a gyermekek számára.

Péntek a kirándulásról szólt, ezen a héten a 47-es majorba látogattunk el kisbuszokkal. Érkezés után a gyerekek birtokba vették a hatalmas udvart és a szabad területeket, majd önfeledt játék vette kezdetét. Ebédre finom krumplipaprikás volt, majd desszert gyanánt mézédes görögdinnye. A délután során számháborúztak a kis táborozók, ahol a 4 csapat mérkőzött meg egymással hatalmas harcok során. A nap végére mindenki kellemes elfáradt, a hét során szerzett pontok alapján ezen a héten is kihirdetésre került a nyertes csapat!

Köszönjük szépen az „Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány” anyagi támogatását, amellyel megvalósulhatott ez a felejthetetlen hét a szülők és a gyermekek nagy örömére. Köszönjük a trambulin biztosítását a Battonyai Általános Iskolás Gyermekekért Alapítványnak, a dinnye felajánlást a Fári családnak, az üdítőt Szegvári Böbének, a foglalkozást és a finomságokat az Édeskrém Cukrászdának, a finom csemegekukoricát Nyáriné Nagy Zsuzsannának. A segítséget a gyermekek szállításában Szabó Ferencnek, Battonya Város Önkormányzatának, a Városellátó Szervezet munkatársainak, a vattacukrot a battonyai Román Nemzetiségi Önkormányzatnak, a közreműködést a Mezőkovácsházi Rendőrkapitányság munkatársainak, valamint Battonya Város Önkormányzata által működtetett Kertészet munkatársainak. A Mikes Kelemen Katolikus Gimnázium és Technikum, Általános Iskola és Óvodának, valamint a honvéd kadétprogramos diákoknak, az eszközök biztosítását, illetve a bemutatót. Továbbá hálásak vagyunk mindenkinek, aki “hivatalból” vagy önként hozta, vitte, vette, letöltötte, nyomtatta, kitöltötte, aláírta, szkennelte és újból feltöltötte, telefonon leegyeztette, fotózta, kitakarította, fel- és letörölte, fertőtlenítette…, s ki tudná mind felsorolni azt a sok-sok segítséget és támogatást, amit a hét során kaptunk táborunk sikeres megvalósításához.

A tábor felügyelői: Balázsné Szabó Erzsébet, Balázs Panna, Hoffmann-né Szabó Mónika, Raffai Dorka, Ancsin Alex.

A tábor lebonyolításában közreműködött: Ancsin Melissza, Berki Viktória, Dorkó Zsombor, Flender Ákos diákmunkások, valamint Boros Györgyné és Sós Lászlóné.

 

Aranyszál hímző szakkör beszámolója

A Kulturális és Innovációs Minisztérium megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő nyílt pályázatot hirdetett 2022-ben is a Csoóri Sándor Alapból a népi kultúra közösségteremtő műfajainak támogatására. A program célja a hazai magyar és nemzetiségi, valamint a határon túli magyar néptánc-, népzenei együttesek és népdalkörök, tárgyalkotó népművészeti alkotóközösségek tudásátadásának elősegítése, szakmai munkájának fejlesztése, a közösségek megerősítése.

A 2018 óta működő Aranyszál hímző szakkör működését minden évben támogatja a Csoóri Sándor Program, így volt ez ebben az évben is, hiszen a Battonyai Közművelődési Nonprofit Kft. által beadott CSSP-TARGYALKOTO-SZ-2022-0078 azonosítószámú „Az Aranyszál hímző szakkör működése” című projektünk pozitív elbírálásban részesült. A 2022.07.01. és 2023.06.30. közötti időszakban megvalósuló program keretében  a battonyai szerb kartonalapú aranyhímzés öltéstechnikájának tökéletesítése mellett a helyi szerb fehérhímzés mintavilágának megismerése, a forrásanyagok felkutatása, dokumentálása és feldolgozása volt a cél, továbbá a szerb fehérhímzés öltéstechnikájának elsajátítása a szakkörtagok között. Ehhez a pályázat keretében a szakköri foglalkozásokhoz szükséges eszközök és alapanyagok, továbbá az alapanyagok tároláshoz és a kiállítások megvalósításához szükséges eszközök kerültek beszerzésre.

Az Aranyszál hímző szakkör tagjai kéthetente péntekenként tartják szakköri foglalkozásaikat a Művelődési Házban, különböző kiállításokon, szakmai konferenciákon és táborokban mutatkoznak be az elkészült produktumaikkal. Alkotásaikkal szebbé varázsolják saját és családjuk otthonát, ruhatárukat, illetve megismertetik azokat szűkebb és tágabb környezetükkel. A népi kézművességnek mindig is nagy szerepe volt és van Battonya életében, az Aranyszál hímző szakkör tagjai kiváló, értékteremtő hímző munkájukkal hirdetik a kézművesség fontosságát nemcsak településünkön, hanem egész Magyarországon és külföldön is.

Erzsébet tábor – Nemzetek hete

2023. július 10-én ismét gyermekzsivajtól volt hangos a Művelődési Házunk, hiszen elkezdődött az idei nyár első Erzsébet napközis tábora.

Hétfőn, a reggeli „eligazítás” után a táborozók Panna és Alex vezetésével játékos és interaktív gyakorlatok során ismerkedtek meg társaikkal. Ez a hét a nemzetek hete volt, így az ismerkedős játékok után a táborozók 4 csapatot alkotva (francia, olasz, spanyol és görög) elkezdhették a tábort. A hétfő Franciaországról szólt, így tízórai után egy prezentáció keretében megismerkedhettek Franciaországgal a gyermekek. Az előadás alatt szerzett tudásukról a csapatoknak kvíz formájában kellett számot adniuk, majd kirakni egy-egy puzzlét, amely az Eiffel-tornyot rejtette. A délután folyamán az országok zászlajának elkészítése volt a feladat, szuper kis zászlók készültek. A nap további részében szabad játék keretében birtokba vehették az udvart és az új játékokat a gyerekek, továbbá szülinapi köszöntés és dinnyézés is belefért még a napba.

A keddi nap Görögország jegyében telt el. Reggeli után újra összeálltak a csapatok, bevonultunk a nagyterembe és meghallgatták a Görögországgal kapcsolatos fontos és érdekes információkat, amelyet ez alkalommal is kvíz és puzzle kirakása követett. A csapatok ezen a napon lelkesen oldották a feladatokat a verseny során. A délelőtt további részében kreatív foglalkozás keretében minden táborozónk elkészítette a saját görög, tengerparti üvegcséjét, melybe került színes dekorhomok, illetve kagyló. Ebéd után a gyerekek a görög naphoz kapcsolódóan megnézték a Herkules c. mesét, közben görög salátát fogyasztottak nasi gyanánt.

A szerdai nap a kirándulásról szólt, busszal indultunk Szarvasra az Arborétumba, ahol megtekintettük a hatalmas fákat, növényeket és több páva is keresztezte utunkat. Majd a Mini Magyarországot bemutató részt is birtokba vehették a táborozók, a gyermekek nagy örömére. A napunkat hajókázással zártuk a Holt-Körösön, ezután pedig hatalmas élményekkel gazdagodva indultunk haza.

Csütörtökön Spanyolországé volt a főszerep. Szokásunkhoz híven, ezen a napon is reggeli után ismereteket szereztek a gyermekek az országról, majd ismét kvíz és puzzle következett. A délután folyamán az udvaron a csapatok pinatat készítettek kartonból és krepp-papírból. Az elkészült pinatakat finomabbnál finomabb édességekkel töltöttük meg.

A péntek Olaszországról szólt. Ezen a héten is rengeteg élménnyel gazdagodtak a táborozók, amelyek megőrzésére képkeretet készített mindenki, melybe a héten készült csoportképük került. Ezután az egész heti küzdelmek várva várt eredményhirdetése következett. A nyertes csapat minden tagja egy-egy Erzsébet táboros bögrével lett gazdagabb és a sok-sok megszerzett élménnyel. A hét utolsó meglepetése az olasz naphoz híven pizza volt, amit jóízűen fogyasztott el minden táborlakó.

Köszönjük szépen az „Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány” anyagi támogatását, amellyel megvalósulhatott ez a felejthetetlen hét a szülők és a gyermekek nagy örömére.  Köszönjük a trambulin biztosítását a Battonyai Általános Iskolás Gyermekekért Alapítványnak, a dinnye felajánlást a Fári családnak, az üdítőt a Pelyva családnak. Továbbá hálásak vagyunk mindenkinek, aki “hivatalból” vagy önként hozta, vitte, vette, letöltötte, nyomtatta, kitöltötte, aláírta, szkennelte és újból feltöltötte, telefonon leegyeztette, fotózta, kitakarította, fel- és letörölte, fertőtlenítette…, s ki tudná mind felsorolni azt a sok-sok segítséget és támogatást, amit a hét során kaptunk táborunk sikeres megvalósításához.

A tábor felügyelői: Balázsné Szabó Erzsébet, Balázs Panna, Hoffmann-né Szabó Mónika, Raffai Dorka, Ancsin Alex.

A tábor lebonyolításában közreműködött: Ancsin Melissza, Berki Viktória, Dorkó Zsombor, Flender Ákos diákmunkások, valamint Sós Lászlóné.