Reneszánsz tábor 4. nap

A tábor 4. napján a gyerekek többek közt megismerkedtek a címer jelentésével, a Hunyadiak címerével, valamint azzal, hogy mit is jelképez a holló Mátyás király címerében… Ezután elkészítették a saját címerüket, amivel aztán a szintén saját maguk által készített pajzsot díszítették. Annyira fellelkesültek a kartondobozokból kreált pajzsok készítése során, hogy kitalálták, ebből bizony sisakot és kardot is tudnak készíteni, így összeállt a kis lovagok teljes “fegyverzete”.

A lovagi viselet mellé aztán rögtönöztünk egy “korhű” jelmezbemutatót is, amit szintén nagyon lelkesen fogadtak. Jó hangulatban gyorsan telik az idő… már csak a “lovagi torna” van hátra a reneszánsz tábor programjából.

Reneszánsz tábor 3. nap

Mátyás király híres budai könyvtára a Bibliotheca Corviniana volt. Az ott őrzött, illetve onnan származó kódexek hagyományos elnevezése a corvinák.
A harmadik nap témája a kódexek és jellemzőik voltak. Mindenki készített a keresztneve kezdőbetűjéből szépen díszített iniciálét és hogy még izgalmasabb legyen a dolog, versenyeztettük is az így elkészült munkákat..

Majd érdekességképpen pecsétnyomót készítettünk krumpliból és természetesen a Mátyás mese most sem maradhatott el.

 

Reneszánsz tábor 2. nap

A magyar néphagyományban Mátyás király nevéhez számos mese, monda fűződik. A tábor második napjának egyik tematikája is ezekhez kapcsolódott. A gyerekek nagyon lelkesen váltak a Mátyás király meg az öregember c. mese szereplőivé, többször is előadva a történetet, más-más szerepkörben. Majd síkbábként megformálva a mesefigurákat, bábelőadással is remekeltek.

A délelőtt másik témája a reneszánsz zene, tánc és viselet volt. Először egy rövid video segítségével elsajátíthatták a tánclépéseket, majd a merészebbek párokat alkotva be is mutatták. Ezután pedig “öltöztetős bábokat” kivágva a reneszánsz viselettel is megismerkedhettek.

 

Reneszánsz tábor a könyvtárban, 1. nap

A nyári szünet utolsó hetét kihasználva reneszánsz táborba invitáltuk az Egészségügyi és Szociális Ellátó Szervezet táborozó diákjait. Visszautazva az időben, Mátyás király udvarába kalauzoltuk vendégeinket. Az első napon a kor jelentősebb eseményeit, kiemelkedő alakjait, a jellemző stílusirányzatokat felölelő feladatlapot töltöttek ki a résztvevők a megadott segédletekből (lexikon, nyomtatott segédanyag).

Ehhez az anyaghoz képeket is mellékeltünk, amelyeket a gyerekek kivágtak és a színes háttérrel kiemelt időszalagra feltűztek., feltüntetve a magyar történelem egyik nagy mérföldkövét, az államalapítást is, majd részletesebben a Mátyás korabeli jellemzőket és így jutottunk el a jelenbe. A feladatlap megoldásával sok ismeretanyaggal gyarapodtak, pl.: mi a reneszánsz és a humanizmus, mikor választották Mátyást királlyá, mi volt híres könyvtárának elnevezése, mikor nyílt az első magyarországi könyvnyomda, honnan hozatta udvarába a király a zenészeket, stb.. A délelőtt zárása természetesen egy Mátyás királyról szóló mese volt.

Szent István napi megemlékezés és kiállításmegnyitó

Nem mindennapi élményben lehetett részünk a Battonya Város Önkormányzata és a Városi Művelődési Központ és Könyvtár által Szent István napja tiszteletére rendezett programon augusztus 19-én a Molnár-C. Pál Emlékházban.

Stekly Zsuzsa zománcműves “Fohászaim” c. kiállítására invitáltuk vendégeinket. dr. Palkó Lajosné intézményvezető köszöntő szavai után Szent Istvánról szóló énekeket hallhattunk Kémenes Anikó gyönyörű énekes, hangszeres tolmácsolásában. Marjai János polgármester úr köszöntötte a művésznőt és a megjelent vendégeket, majd bevezetőjében kiemelte Szent István munkásságának jelentőségét, aki közel négy évtizedes uralkodása során az egész nemzet életét és sorsát meghatározta.

Ezt követően Kovács Árpád református lelkész nyitotta meg szép gondolatokkal a kiállítást, mely után bizony mindannyian meghatódva és “értőbb szemmel” tekintettük meg ezeket a csodálatos munkákat.

A hölgyvendégek az eszmei élmény mellé plusz örömként csodálatos tűzzománc ékszereket is vásárolhattak.

Reméljük sikerült ezzel a színvonalas kiállítással gazdagított ünnepi megemlékezéssel minden résztvevőnek élményt szerezni. Várunk minden érdeklődőt szeretettel! A kiállítás megtekinthető 2017. szeptember 15-ig az Emlékház nyitvatartási ideje alatt, hétköznaponként 9-16:00-ig, vagy időpont egyeztetéssel a +36/68 456 005 és a +36/456 090-es telefonszámokon.