Battonyai Advent I.gyertyagyújtás

  1. november 30-án, advent első vasárnapján minden otthonban és településen fellobbant az adventi koszorú első gyertyalángja, így Battonya Főterén is.

„Nagy öröm számunkra, hogy lehetőségünk volt idén is megszervezni ezt az eseménysorozatot, amely már hagyománnyá vált itt, Battonyán.  Az ünnepi díszbe öltözött főtér, betlehem, adventi koszorú és a faházikók szokásos elemei a Főtér karácsonyi díszítésének, amely az idén is sok új fénydekorációs elemmel bővült nem csak a téren, hanem a Korona Szálló és a Polgármesteri Hivatal előtt is. Külön öröm, hogy az időjárás is kegyes hozzánk és itt a Főtéren lehetünk most együtt, az ünnepre hangolódva.” E szavakkal nyitotta meg Balázsné Szabó Erzsébet intézményvezető asszony a rendezvényt, majd Mákos Árpád polgármester úr osztotta meg ünnepi gondolatait a jelenlévőkkel.

Ezt követően Zomborácz Zita alpolgármester asszony és Balázsné Szabó Erzsébet intézményvezető asszony közösen gyújtották meg az adventi koszorú első, hitet szimbolizáló gyertyáját.

Ünnepi műsorunk első részében a Városi Kamarakórus előadásában csodás, ünnepre hangoló karácsonyi dallamokat hallhattak a jelenlévők, majd a Gézengúzok színjátszócsoport Mikulásváró előadással készültek a jelenlevőknek. A színjátszócsoport és a Városi Kamarakórus vezetője dr. Bálint-Rimayné Roczkó Zsuzsanna.

A varázslatos előadás után minden szereplő kisgyermek édességcsomagot kapott ajándékba.

A következőkben az Advent fényei előadás keretében  Csonka Dóra és Lévai Attila színművészek csodálatos dallamokkal varázsoltak ünnepi hangulatot a Főtérre.

Hálás köszönet mindazoknak, akik fellépésükkel színesítettek eseményünket.

Adventi délutánunkon már hagyományosan a Főtér kis karácsonyi vásárrá változott, ahol szebbnél szebb kézműves ajándékok, adventi koszorúk, kopogtatók, karácsonyi dísztárgyak és édességek várták a vásárlókat.

A hangulatot fokozta a meleg tea és a forralt bor.

Városközpontunk ünnepi díszítését köszönjük a Városellátó Szervezet munkatársainak és közfoglalkoztatottainak, Simon Sándor és Pap Sebő vállalkozóknak és munkatársaiknak, valamint a Battonyai Közművelődési Nonprofit Kft. munkatársainak.

Szeretettel várjuk Önöket a további adventi programjainkon is!

Filmio Moziklub – A legényanya

Ismét jó hangulatban zajlott le moziklubunk, ahol Garas Dezső: A legényanya című vígjátéka került vászonra.

1989-ben bemutatott magyar film, melyet Schwajda György A rátóti legényanya című novelláskötete alapján készítette, a forgatókönyv megírásában Schwajda is közreműködött.

Öröm volt látni, mennyire jól érezték magukat a résztvevők!

Köszönjük, hogy ismét velünk tartottak, és együtt élhettük át a magyar film varázsát.

Már csak egy izgalmas filmélmény vár ránk! Találkozunk hamarosan!

A Filmio Moziklub Magyarország Kormánya támogatásával a Petőfi Kulturális Program keretében valósult meg!

Könyvtári óra

2025. november 14-én a Battonyai Két Tanítási Nyelvű Szerb Általános Iskola és Óvoda 1. osztályos tanulói voltak vendégeink.

A gyerekek megismerkedtek a mini könyvtárunkkal és a könyvtárhasználat rendjével. Beszélgettünk arról, hogy miért hasznos és jó dolog könyveket olvasni.

Az általános iskolás diákok megtudhatták, hogy hány éves kortól lehet könyvtártaggá válni, valamint azt is, hogy mi szükséges a beiratkozáshoz.

A gyerekek nagyon érdeklődőek, lelkesek és aktívak voltak a foglalkozás során.

Köszönjük, hogy itt voltatok, várunk benneteket szeretettel legközelebb is!

 

Kocsmakvíz

A Kocsmakvíz az angolszász területeken méltán népszerű Pubquiz műfaj magyarországi változata. A játék – mint a neve is mutatja – alapvetően egy kvízjáték, amit jellemzően bárokban, kávézókban, pubokban tartanak és 4-6 fős csapatok versenyeznek egymással.

A nagy érdeklődésre való tekintettel a méltán híres Kocsmakvíz ismét megrendezésre került, így a jó hangulat és a szellemi kihívások kedvelői újra összemérhették tudásukat Ancsin Alex játékmester vezetésével. A 2025-ös battonyai Kocsmakvíz versenyen 12 csapat játszott együtt november 11-én, a Művelődési Házban: • Észbontók • Fantázia • Félemelet • Hivatal • COOltúra • PePeroni • BorOVIcska • Drink-Floyd • SzocSegítők • Family Frost • NemAkvíz • 5DB200. A csapatok összetétele változatos volt és nagy örömünkre nemcsak helyiek, hanem a környező településekről is érkeztek játékosok versenyünkre.

Az 50 kérdésből álló próbatételben mindenki derekasan helyt állt és igazán szoros verseny alakult ki, az est abszolút győztese a Drink-Floyd csapata lett. Nyereményük egy ajándékcsomag és oklevél volt. A játékos megmérettetés remek hangulatban telt, egy közösségi élményekben gazdag és izgalmas műveltségi vetélkedőt valósítottunk meg.

Gratulálunk a csapatoknak az elért eredményekhez, köszönjük, hogy ismét velünk játszottak!

Hamarosan folytatás következik, figyeljék facebook oldalunkat!

Zeneóra

  1. november 04-én ismét zenekedvelő fiatalokkal telt meg Művelődési Házunk nagyterme.

A településünkön nagyon népszerű #zeneóra koncertsorozat 2025/26-os évadának első előadásán vettek részt a helyi iskolás diákok.

Ez alkalommal a Four Bones Quartet tagjai látogattak el hozzánk. A gyermekek betekintést nyerhettek a fúvós hangszerek világába.

Köszönjük a zenészeknek az élményt, a gyerekeknek pedig a lelkes közreműködést!

A rendezvény a Filharmónia Magyarország Nonprofit Kft. szervezésében valósult meg.