A kézirat szerint Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnusz megírását. Erre az eseményre emlékezve 1989 óta január 22-én ünnepeljük A MAGYAR KULTÚRA NAPJÁT.
A tavalyi kezdeményezést folytatva szerettünk volna ismét olyan „nagyszabású” műsorral tisztelegni a Magyar Kultúra Napja előtt, amelyben a battonyai költők, írók, előadók műveit, előadásait is hallhatja, láthatja közönség a színpadon. Úgy érezzük ez a gondolat ezen az estén nagyszerűen „testet öltött”. Akik velünk ünnepeltek és velünk tartottak több, mint 2 órán keresztül! – részesei lehettek a „helyi értékek” bemutatkozásának.
A műsorban többek közt elhangzottak Bajnai Beke István, Csathó András, Cséfai Szelezsán György, Győri Irén, Kiss Ottó, Lajos József, Lénárt Anna, Ménesi György, Takács Dezső írásai – Mudrityné Baji Klára, Lénárt Anna, dr. Rimayné Roczkó Zsuzsanna, Sutya Miklósné és Miholka Róbert kitűnő tolmácsolásában.
További közreműködőink:
– Putnoki Zita
– Jivan Antonia
– A dr. Rimayné Roczkó Zsuzsanna vezette színjátszó csoport tagjai: Bauer Lili, Bíró Vivien, Ilucán Edina, Sztán Bogi és Sztán Attila
– Borombós Ágnes
– Moza-Venter Andrea
– Király Viktória és Tornyai Viktor
– Szenes Andrea és Lingurár Erzsébet
– A Városi Művelődési Központ és Könyvtár Juhász Pálma által vezetett kis és nagy mazsorett csoportja.
– A Mikes Kelemen Katolikus Gimnázium és Szakképző Iskola, Általános Iskola és Óvoda Népdalköre. Vezetőjük Marosán Hajnalka Írisz
– A Városi Művelődési Központ és Könyvtár Citerazenekara: Oláhné Hargitai Gyöngyi, Ancsin Alex, Horváth Ilona, Besenyei Norbert. Vezetőjük: Balázsné Szabó Erzsébet
– A Szivárvány Néptánc és Hagyományőrző Egyesület táncosai. Vezetőjük: Pelyva-Nagy Zsuzsanna
– A Suferini Néptáncsoport. Vezetőjük: Gyenes-Eckbauer Stanislava
Másik programunkon, a battonyai oktatási intézményekkel – a Mikes Kelemen Katolikus Gimnázium és Szakképző Iskola, Általános Iskola és Óvoda, a Magdu Lucian Román Általános Iskola és Óvoda, a Battonyai Két Tanítási Nyelvű Szerb Általános Iskola és Óvoda – közösen, csatlakoztunk az „Együtt szaval a Nemzet” című hagyományőrző kezdeményezéshez. 2015. január 22-én 10 órakor, kapcsolódva a szarvasi Gál Ferenc Főiskolán zajló központi programhoz, együtt szavaltuk el a Himnusz első versszakát, Petőfi Sándor: Nemzeti Dal című versét és Kisfaludy Károly: Szülőföldem szép határa című költeményét a Művelődési Központban.
Nagyon szépen köszönjük mindazoknak, akik valamilyen formában közreműködtek a rendezvények lebonyolításában, szereplőknek, szervezőknek, segítőinknek önzetlen munkájukat, vendégeinknek, hogy ilyen szép számban megtisztelték jelenlétükkel programjainkat, a flashmob résztvevőinek, az oktatási intézmények diákjainak és pedagógusainak, hogy a zord időjárás ellenére is eljöttek hozzánk és együtt tisztelegtünk a Magyar Kultúra előtt!