2021-ben másodjára szerveztük meg az Erzsébet Napközis Tábort Battonyán, a Művelődési Házban, ezúttal 3 turnusban.
Az első héten Kalóz tábor valósult meg, a második hét a hagyományőrzés jegyében telt el, a harmadik hét pedig egy rendkívül színes, mókás, vidám tematikát kapott. A hétfőket mindig a reggeli eligazítás jellemezte, közösen megnéztük a helyes higiéniáról szóló információs videót, majd játékos és interaktív gyakorlatok során ismerkedtek meg egymással a táborozók.
Minden héten volt egy sportnapunk, amely a mozgás jegyében telt el, amikor különböző sportágak kerültek bemutatásra pl. taekwon-do, bothúzás, aerobik, ezzel is ösztönözve az aktív életmódra a gyerekeket. A nyári táboros élmények bővítéseképpen minden héten elmentünk kirándulni, elhagytuk településünk határait. Voltunk Magyardombegyházán a Sajtfaluban, az 52-es majorban Levendulaszüreten, a 47-es majorban iskolamúzeumban, számháborúztunk, bográcsoztunk, még Makóra is ellátogattunk a Maros Kalandparkba és a Lombkoronasétányra. A gyerekek nagy örömére nem csak ezeken a napokon hagytuk el táborunk helyszínét, ugyanis külső helyszínen, a városunkban kincskeresőtúrákat is szerveztünk ismeretterjesztés képpen. A gyerekek egy kincskereső térkép segítségével kutatták fel Battonya nevezetességeit, ügyességi és logikai feladatok megoldásával megismerkedtek a település épített és kulturális örökségeivel. A sok aktív program mellé természetesen egy kis kikapcsolódás is járt.
Számos kreatív délutánt tartottunk melyeken a táborozók ügyes kezei által készült csapatzászló, kincsesláda, ékszertartó doboz, kartonból unikornis és polip, kalózpapagáj, kampókéz és még megannyi csodaszép remekmű. A hangulatot fokozva több alkalommal is ellátogatott hozzánk Csatai Gergő Guinnes rekorder lufihajtogató, aki fantasztikus show-val kápráztatta el a kis lurkókat. Járt még nálunk solymász és íjász is, akik rendkívül érdekes és látványos bemutatót tartottak, majd hasznos információkat hallhattunk tőlük a madarakról, azok védelméről.
A táborok zárását tortával és gyermekpezsgővel ünnepeltük, amelyet jóízűen fogyasztott el minden táborlakó. A gyermekek egész hetes programokon nyújtott remek teljesítményét oklevéllel jutalmaztuk, amely külön öröm volt számukra és számunkra is, a sok mosolygó arcot látva!
Nagyon szépen köszönjük az „Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány” anyagi támogatását, amellyel megvalósulhatott ez a felejthetetlen hét a szülők és a gyermekek nagy örömére. Továbbá hálásak vagyunk mindenkinek, aki “hivatalból” vagy önként hozta, vitte, vette, letöltötte, nyomtatta kitöltötte, aláírta, szkennelte és újból feltöltötte, telefonon leegyeztette, fotózta, kitakarította, fel- és letörölte, fertőtlenítette…, s ki tudná mind felsorolni azt a sok-sok segítséget és támogatást, amit a hét során kaptunk táborunk sikeres megvalósításához.
Kalóz tábor
Hagyományőrző tábor
Vegyes tábor