Pünkösdi Forgatag, Babafa ültetés

2023. május 27-én szombaton egy igazi program-kavalkád valósult meg településünk Főterén, Battonya Város Önkormányzata és a Battonyai Közművelődési Nonprofit Kft. közös szervezésében. Városnap helyett a gyereknapon kicsiknek és nagyoknak, fiataloknak és időseknek szólt ez a nap.

A délelőtt folyamán a Battonyai Állatmentők Alapítvány megsegítésére jótékonysági programok (előadások, futás, rajzverseny, kutyabemutató, motorbemutató, stb.) valósultak meg a Főtéren és a parkban, helyi állatvédő fiatalok szervezésében.

A május elsejei főzőverseny nagy sikerén felbuzdulva erre a napra is versenyt hirdettünk, ezúttal 10 csapat mérte össze főzőtudományát. A helyszín ismét a Városi Parkban volt, ahol a csapatok jó hangulatban, baráti, családi körben készítették el a finomabbnál finomabb pörkölteket, mindenki a saját, legjobbnak vélt receptje alapján. A versenyhez Battonya Város Önkormányzata minden csapat számára 5 kg húst biztosított.

Főzőverseny eredmények:

  1. helyezett: Dobák Róbert és csapata
  2. helyezett: Parkgondozók csapata
  3. helyezett: Marosi János és csapata

Gratulálunk a helyezetteknek és minden résztvevő csapatnak.

A délutáni program a helyi csoportok bemutatkozásával indult, színpadra lépett az Angels Dance Style moderntánc csoport, a Magdu művészeti csoport román táncdalokkal és bánáti táncokkal kápráztatta el a jelenlévőket, a Suferini néptánccsoport a Lyubomir Vujcsin által színpadra állított „Nis” koreográfiát adta elő. A Barátság SE sportolói taekwondo bemutatóval, a Topánka Táncház Mozgalom magyarbődi táncokkal készültek Pünkösdi Forgatagunkra. A több, mint 1 órás blokkban megmutatkozott, hogy mennyi tehetséges fiatal és felnőtt él közöttünk, akik szabadidejüket feláldozva gyakorolnak azért, hogy táncukkal és sportbemutatójukkal megörvendeztessenek bennünket.

A délután – gyermeknap lévénHevesi Imi bácsi interaktív gyermekműsorával folytatódott, amelyet minden gyermek nagyon élvezett, többen a színpadon is megcsillogtatták tánc- és énektudásukat. Minnie és Mickey egér is meglátogatta rendezvényünket Boros Csaba polgármester úr és felesége jóvoltából, a gyerekek sorban álltak azért, hogy fotózkodhassanak velük.  Árgyelán Zsolt helyi vállalkozó felajánlásából 2 láda gyönyörű és zamatos hazai földieper került kiosztásra a gyermekek nagy örömére. A délután következő részében a békéscsabai Jókai Színház színművészei, Tatár Bianka és Gulyás Levente közismert slágereket adott elő az érdeklődőknek. A „Ma jól vagyok” című zenés műsorukban olyan nagysikerű előadók dalait hallhattuk, mint például Cserháti Zsuzsa, az LGT, vagy Rúzsa Magdi. A legnagyobb várakozás az este folyamán fellépő sztárvendégeket övezte. Elsőként az UFO UpDaTe együttes lépett színpadra és igazi retro hangulatot teremtettek slágereikkel. Bódi Csabi megtáncoltatta és megénekeltette a közönséget, fantasztikus légkört produkálva a Főtérre, majd a fiatalok nagy kedvence, ESSEMM is a színpadra lépett. Az estet egy fergeteges Retro Disco zárta, a hajnalig szóló slágerekről Dj Oli gondoskodott. A színpadi programokon kívül ingyenes ugrálóvárak és rodeóbika, kirakodóvásár, büfé, kürtőskalács, hot-dog, hamburger, egészségügyi szűrések, csillámtetoválás, lovaglás, lovaskocsikázás várta a kilátogatókat, melyeknek ezúttal is hatalmas sikere volt.

Hálás köszönet

  • a műsorban fellépőknek, hogy produkciójukkal emelték rendezvényünk színvonalát,
  • a helyi kézműveseknek, hogy színesítették portékáikkal rendezvényünket,
  • Simon Sárának, Varga Fanninak és Sárkány Istvánnak a lovaglás és a lovaskocsikázás lehetőségéért,
  • Bóka-Gulyás Nórának és a közösségi szolgálatos gyermekeknek a csillámtetoválás lebonyolításáért,
  • a Városellátó Szervezet munkatársainak a rendezvényhelyszín kialakításáért, a színpad, a sátor felállításáért és a rendezvény utáni takarításért,
  • Simon Sándor vállalkozónak és munkatársainak a rendezvénytér villamoshálózatának kialakításáért és az egész napos rendelkezésre állásért,
  • a Battonyai Két Tanítási Nyelvű Szerb Általános Iskola és Óvoda intézményének, továbbá a reformátuskovácsházi Innovációs, Oktatási és Közösségi Központnak a mobilszínpad elemek ingyenes rendelkezésre bocsájtásáért,
  • a Rendőrség munkatársainak és a helyi polgárőröknek az esemény biztosításáért,

továbbá hálás köszönet mindenkinek, aki bármivel is hozzájárult a rendezvényünk sikeréhez!

Mi, szervezők bízunk abban, hogy sikerült olyan programokat összeállítani ezen a napon, ahol minden korosztály megtalálta a neki tetsző programot és kicsit elfeledhettük mindennapi gondjainkat. Köszönjük, hogy újra együtt volt a város, hogy velünk tartottak és hogy ilyen sokan megtisztelték rendezvényünket!

 

A tavalyi hagyományt folytatva pünkösdi rendezvényünk keretében idén is elültettük a parkban a „Babafát”, a 2022-ben született gyermekek tiszteletére. Polgármester úr és a jelen lévő apukák közösen ültették el a facsemetét, majd közösen leplezték le a fa előtt álló táblát, amelyen szerepel azoknak a kisgyermeknek a neve, akik 2022-ben születtek településünkön. A facsemetének, amelyet elültettünk adott a lehetőség, hogy fává cseperedjék. A köszöntött gyermekek is felnőnek, és aktív részesei lesznek településünknek, társadalmunknak. A gyermekkel együtt felnövő csemete egy szimbolikus erejű kapcsolódási pontot jelent a gyermekek és Battonya között, mely szemtanúja és éltetője mindkét élet kiteljesedésének.