Kocsmakvíz 2024. évi Bajnokság – II. forduló

A Kocsmakvíz az angolszász területeken méltán népszerű Pubquiz műfaj magyarországi változata. A játék – mint a neve is mutatja – alapvetően egy kvízjáték, amit jellemzően bárokban, kávézókban, pubokban tartanak és 4-6 fős csapatok versenyeznek egymással.

Idén 5 alkalmas kocsmakvíz bajnokságot hirdettünk, 2024. március 27-én tartottuk a bajnokság 2. fordulóját. A csapatok összetétele változatos volt és nagy örömünkre nemcsak helyiek, hanem a környező településekről is érkeztek játékosok versenyünkre. Az 50 kérdésből álló próbatételben mindenki derekasan helyt állt és igazán szoros verseny alakult ki.

Az est első blokjának győztese a Hivatal csapat lett, akik egy étkezési utalvánnyal lettek gazdagabbak a Korona Vendéglő és Pizzéria jóvoltából. A bajnokság 2. fordulójának végére a legtöbb pontot a BorOVIcska csapat szerezte meg. Nyereményük egy oklevél és egy vásárlási utalvány volt, amelyet a Korona Vendéglőben étkezésre válthatnak be.

A játékos megmérettetés remek hangulatban telt, egy közösségi élményekben gazdag és izgalmas műveltségi vetélkedőt valósítottunk meg.

A 2024. évi Kocsmakvíz Bajnokság – II. forduló eredménye:

I. BorOVIcska                                                                                                                            II. Magasfeszültségű Kultúrharcosok                                                                                        III. Hivatal                                                                                                                                IV. NEMAkvíz                                                                                                                            V. Fantázia                                                                                                                            VI. Félemelet                                                                                                                        VII. Észbontók                                                                                                                          VIII. TudHAT                                                                                                                          IX. AGRO-FERR’S

Köszönjük a csapatoknak, hogy velünk játszottak, valamint köszönjük a Korona Vendéglőnek a helyszín és a nyeremény utalvány biztosítását.

Online biztonság

Könyvtárunk idén is csatlakozott az Internet Fiesta országos rendezvénysorozathoz. Az internet és a számítógép használat mára a mindennapjaink részévé vált. A mesterséges intelligencia alkalmazásának társadalmi hatásairól, előnyeiről és veszélyeiről napjainkban sok vita zajlik, ezért is gondoltuk úgy, hogy ez alkalommal az internet veszélyeire, a biztonságos internet-használatra szeretnénk felhívni a figyelmet.

A Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának a közreműködésével Online biztonság… címmel előadást szerveztünk, melyre meghívtuk többek között a helyi nyugdíjas klub tagjait is. Az óvatlan online ügyintézés a kiberbűnözés melegágya, és az idősebb korosztály fokozottabban van kitéve ennek a veszélynek. Az előadás nem csak az internetes csalásokra (közösségi média, e-mail) terjedt ki, hanem a telefonos, és a személyes „házaló” csalókra is.

Megtudhattuk, hogy milyen személyes módszerekkel próbálkoznak a csalók, és hogy hogyan védekezhetünk ellenük. A telefonos csalásoknak több új módszerét is hallhattunk és az előadó felhívta mindenki figyelmét, hogy mit tehetnek ilyen esetekben. Az internetes csalások végtelen tárháza is szóba került, hisz a hamis online webáruházak, reklámok, alkalmazások telepíttetése ma már mindennapos dolog, és bárki lehet gyanútlan áldozat.

Köszönjük a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság együttműködését, Hankó Katalin rendőr őrnagy asszony tanulságos és hasznos információit, továbbá köszönjük a megjelentek aktív részvételét.

Március 15-i megemlékezés

Battonya Város Önkormányzata és a Battonyai Közművelődési Nonprofit Kft. közös szervezésében 2024. március 15-én emlékeztünk meg az 1848/49-es forradalom és szabadságharc 176. évfordulóján a hősökről, akik életüket adták a magyar hazáért és a magyar szabadságért.

A márciusi ifjak elszántsága és lelkesedése több mint másfél évszázad távlatából is valamiféle lángot gyújt bennünk, példát mutat bátorságból, összefogásból, az egység erejéből és hazaszeretetből. Erre a jó példára a jelenlegi, nehéz időszakban különösen nagy szükségünk van.” – hangzott el Balázsné Szabó Erzsébet intézményvezető asszony ünnepi köszöntőjében.

Ezt követően Boros Csaba polgármester úr felidézte a ’48/49-es forradalom főbb eseményeit, majd méltatta a forradalom és szabadságharc soha el nem évülő eszméit és felhívta a figyelmet az emlékezés fontosságára is.

A rendezvény a „Petőfi szülei” összeállítással folytatódott, melyet a Pécska-Battonya amatőr színjátszócsoport előadásában láthattak a megemlékezők. A darabot színpadra állította dr. Bálint-Rimayné Roczkó Zsuzsanna.

Köszönjük a színjátszócsoport magasztos előadását.

A megemlékezés fáklyás felvonulással folytatódott, majd a Petőfi szobornál elültetésre került a Magyar Kultúráért Alapítvány által biztosított, a székelykeresztúri Gyárfás-kúria körtefájáról újraszaporított oltvány, amely alatt Petőfi Sándor élete utolsó estéjét töltötte, majd 1849. július 31-én reggel onnan indult a segesvári csatába. A fa ültetését követően városunk és testvérvárosunk, Pécska vezetői, az intézmények, civil szervezetek és a pártok képviselői elhelyezték az emlékezés koszorúit és virágait Petőfi Sándor szobránál.

Köszönjük a résztvevőknek, hogy megtisztelték jelenlétükkel rendezvényünket és méltóképpen fejeztük ki tiszteletünket nemzetünk nagyjai előtt.

„A haza örök, s nem csak az iránt tartozunk kötelességgel, amely van, hanem az iránt is, amely lehet, s lesz.”                                                                                                                                                                                                                                                 Kossuth Lajos

Író-olvasó találkozó Kiss Ottóval

2024. március 12-én a Battonya Város Könyvtáráért Alapítvány jóvoltából településünk mindhárom oktatási intézményének 2. osztályos tanulói egy író-olvasó találkozón vehettek részt  a könyvtárban, ahol megismerkedhettek a battonyai születésű Kiss Ottóval és könyveivel.

Először az író a legújabb kötetéből, a Macibocs óvodába megy című könyvből mesélt el a gyermekeknek két rövid kis történetet. Ezt követően A piros tengeralattjáró című könyvből hallhatták Luca és Dominik kalandos utazásait.

A felolvasást követően a gyerekek kérdéseket tehettek fel az írónak. Megtudhatták, hogy miért épp az írást választotta, hogy mennyi ideig tart, mire egy könyv az olvasó kezébe kerül, és hogyan zajlik a könyvkiadás folyamata, a beszélgetés jó hangulatban telt.

Köszönjük a lehetőséget az alapítványnak, és köszönjük Kiss Ottónak, hogy ismét ellátogatott hozzánk.

Asterix – Az eltűnt papirusz

Az Asterix – Az eltűnt papirusz tablókiállítás a Móra Kiadó által jött létre, és 2019-ben indult útnak, Asterix 60. „születésnapjának” évfordulója alkalmából. A vándorkiállítás februárban érkezett könyvtárunkba, március 6-ig volt megtekinthető.

Városunk mindhárom oktatási intézményéből érkeztek alsó tagozatos diákok, hogy a vázlatokon, skicceken, karakter terveken keresztül betekintést nyerjenek abba, hogyan is készült a képregény. A tárlat megtekintése után játékos feladatokat teljesíthettek a gyerekek. A látogatás végén minden kisdiák kapott egy-egy színezőt, melyen természetesen Asterix szerepel.

Köszönjük a Móra Kiadó megkeresését, a kiállítás biztosítását és a helyi oktatási intézmények együttműködését!