Koncertmise a katolikus templomban

Vasárnap délelőtt felemelő élményben volt részünk a Szent Gellért Együttes koncertmiséjén a Szentháromság római katolikus templomban. A Filharmónia Magyarország szervezésében az ország 45 településére érkeznek zenészek, köztük Battonyára is. A mise zenei részletei Mozart G-dúr miséjéből hangoztak el. A művészek előadását vastapssal jutalmazta a hallgatóság. Köszönjük mindenkinek, aki velünk volt. A Petőfi Kulturális Program Magyarország Kormánya támogatásával, a kultúrstratégiai intézmények együttműködésében, a Nemzeti Művelődési Intézet koordinációjával valósult meg.

 

Filmio Moziklub-Semmelweis

Szerda este zajlott le a moziklubunk negyedik alkalma, ahol egy életrajzi dráma, a Semmelweis című film került vetítésre.

Köszönjük, hogy ismét velünk tartottak, és együtt élhettük át a film varázsát.

Még 4 izgalmas filmélmény vár ránk! Már alig várjuk a következőt – találkozunk hamarosan!

A Filmio Moziklub Magyarország Kormánya támogatásával a Petőfi Kulturális Program keretében valósult meg!

Vármegyenap 2025.

Ismét bemutattuk településünk értékeit Békéscsabán, a 10. alkalommal megvalósuló Vármegyenapon.

Hosszas előkészületek után 2025. szeptember 20-án egész nap vártuk az érdeklődőket az eseményen. Kicsiny tárlatunk nagyszámú érdeklődőt fogadott a nap folyamán.

A kiállításunkra ellátogatott Molnár Sándor Békés Vármegye Önkormányzatának elnöke.

Egy hosszú és tartalmas napon vagyunk túl, de elértük célunkat, bemutattuk szülőföldünk kincseit és bízunk benne, hogy az érdeklődők közül többen kedvet kaptak értékeink és településünk megismerésére.

 

 

 

 

 

 

 

 

Filmio MoziKlub – Seveled

Csütörtök este fantasztikus hangulatban zajlott le a moziklubunk harmadik alkalma – öröm volt látni, mennyire jól érezték magukat a résztvevők! Köszönjük, hogy ismét velünk tartottak, és együtt élhettük át a magyar film varázsát.

Még 5 izgalmas filmélmény vár ránk! Már alig várjuk a következőt – találkozunk hamarosan!

A Filmio Moziklub Magyarország Kormánya támogatásával a Petőfi Kulturális Program keretében valósult meg!

Aszakkör – kiállítás megnyitó

Tegnap került megrendezésre a Nemzeti Művelődési Intézet által támogatott ASzakkör baba-mama horgoló és a Békés megyei hímzés csoportjainak évadzáró kiállítás megnyitója.

A tárlaton a két csoport tagjai mutatták be elkészült alkotásaikat. Az esemény színes és színvonalas bemutatója volt a helyi közösségi kézműves munka eredményeinek.

A kiállítást Balázsné Szabó Erzsébet intézményvezető asszony köszöntő szavai után Zomborácz Zita alpolgármester asszony nyitotta meg ünnepi beszédével. Kiemelte a közösségi alkotás jelentőségét, valamint a hagyományos kézműves technikák iránti növekvő érdeklődést. Hangsúlyozta, hogy a horgoló és a hímző csoport tagjai nemcsak értéket teremtenek, hanem erősítik a közösségi összetartozást is.

A megnyitót követően dr. Bálint-Rimayné Roczkó Zsuzsanna egy könnyed verssel lepte meg a közönséget. A vers mosolyt csalt a jelenlévők arcára és oldott, barátságos hangulatot teremtett.

Minden szakkörtag – elismerésünk és hálánk jeléül – emléklapot kapott a lelkes és kitartó munkájáért, valamint a kiállításra nagy gondossággal és szeretettel megalkotott kézműves darabokért.

A rendezvény végig jó hangulatban telt, baráti beszélgetések, közös nevetések és sok-sok elismerő pillantás kísérte a horgolt és hímzett alkotásokat. A kiállítás nemcsak esztétikai élményt nyújtott, hanem bepillantást engedett a helyi kézműves hagyományok világába és megmutatta a közösségi összefogás erejét is.