Napközi Erzsébet tábor-2020-II. turnus

Időpont: július 20-24

Önismeret, közösségépítés, kompetenciafejlesztés tematika alatt megvalósult programok:
Július 27-én reggel elindult művelődési házunkban az Erzsébet tábor II. turnusa.
A 20 kisgyermek izgatottan várta már a tábor kezdetét, és a tábor házirendjének alapos megismerése, továbbá a virológiai tájékoztató videó megtekintése után birtokba is vették a művelődési ház termeit. A délelőtt folyamán ismerkedő és önismereti játékok színesítették a csoport programját. A programok megvalósításában nagy segítségünkre volt Gulyás Imréné, drámapedagógus.  A tábor 1. napjának célja volt a gyermekek különböző drámapedagógiai játékokon keresztül történő megismerkedése egymással, valamint önmagukkal, a különböző drámajátékokon keresztül.
Ebéd után a könyvtárban kalandozott a táboros csoport: megismerték a könyvtár titkait, a hétmérföldes csizmával több mesebeli helyszínen is jártak, ahol többféle mesehős ruhájába bújhattak; majd a mesék mentén hétpróbás feladatokat oldottak meg- a csapatmunka tovább erősítette az egymás közötti kohéziót, ugyanakkor az egyéni kompetenciáikat is alkalmazhatták a feladatok megoldása során. A digitális kompetencia fejlesztésre is sor került a tábor alatt, robotika előadáson vehettek részt a gyerekek, ahol egy kis bepillantást nyertek  e tudomány rejtelmeibe.

Bővebben…