Aradi Kamaraszínház

A Déryné Program keretében Battonyán szerepel az Aradi Kamaraszínház 2021. augusztus 1-jén.

Az országos Déryné Program missziója a minőségi színházi élmény eljuttatása azokra a területekre is, ahol a kultúrához való hozzáférés lehetősége korlátozott. Intézményünk 2020-ban regisztrált a programba, és a művelődési ház nagytermének és színpadának lehetőségeit kihasználva próbálunk a program keretében minél több, színvonalas előadást elhozni településünkre az idei évben.
Az első alkalomra 2021. augusztus 1-jén került sor, amikor is 2 fantasztikus színdarab valósult meg az Aradi Kamaraszínház előadásában.
15.00 órától a Kolozsvári bíró című zenés mesejáték csalt mosolyt a résztvevő gyermekek és szüleik arcára, majd 19.00 órától A Zördög című pajzán komédiát tekintette meg a nagyérdemű közönség.
Remek színészek, jókedv, néptánc, népzene, taps és nevetés jellemezte a produkciókat. Az Aradi Kamaraszínház, a Juhász Zenekar és a Tabán Táncegyüttes fergeteges hangulatot varázsolt vasárnap délután a felnőtteknek és a gyerekeknek egyaránt!
Nagy örömünkre sokan eljöttek megnézni a színvonalas előadásokat nemcsak Battonyáról, hanem a környező településekről is. Mindez azt bizonyítja, hogy teljesült a Déryné Program missziója településünkön, hiszen Békés megye délkeleti csücskében minőségi kultúrához jutottak a lakosok.
Az előadások a Déryné Program hozzájárulásával valósultak meg!

15:00- A kolozsvári bíró – zenés mesejáték gyerekeknek

19:00- A Zördög – pajzán komédiák előzenével, tánccal felnőtteknek