Méltón ünnepeltünk együtt államalapításunk ünnepén, augusztus 20-án.
Délelőtt a Szentháromság plébániatemplomban ünnepi mise keretében Bajnai István kanonok úr áldotta meg az új kenyeret.
Battonya kenyere összefogással készült el, hiszen battonyai gazdák idei búzájából, a Zsömfi-Süti Kft. pékjeinek keze által született az a nemzetiszínű szalaggal átkötött kenyér, amely jelképezi a haza és az élet összekapcsolódását.
Kora délután a Főtéren kezdődő színpadi programokat Boros Csaba polgármester úr nyitotta meg ünnepi gondolataival.
Battonya Város Önkormányzata jóvoltából mindenkit egy tányér finom babgulyás várt a rendezvényen, illetve a délelőtt megáldott kiscipókból is lehetett hazavinni.
Ezt követően változatos programok várták a térre kilátogatókat: az ebédhez nóta szólt Kiss Viktória és Szász Borisz színművészek jóvoltából, majd a 30 éves PRIMA díjas DUMA’Színház kápráztatta el a nagyérdeműt egy fantasztikus előadással; azután a helyi Angels Style Dance csoport, a roma gyermek és felnőtt tánccsoport mutatta be táncait, majd román népdalokat adott elő Mâdâlina Pâcurar, Liviu Pâcurar és zenekaruk.
-A fellépők sora országosan ismert előadókkal folytatódott: színpadra lépett Betty Love és a fiatalok nagy kedvencei HRflow és Raul.
-Fábián Ferenc szervezésében 1,5 órás jubileumi koncertet adott a 25 éves LD. Road zenekar, majd Dj Luiggi és Fábi szórakoztatta a jelenlévőket, továbbá a meglepetésvendég is megérkezett a színpadra, Csocsesz személyében.
-A színpadi produkciókon kívül is változatos programok valósultak meg a nap folyamán: a gyerekeket a parkban az ESZESZ és a Számíthatsz Ránk Egyesület munkatársai arcfestéssel és csillámtetoválással várták, a Száraz-ér mellett tűzoltó bemutató volt az Önkéntes Tűzoltó Egyesület jóvoltából, továbbá ingyenes ugrálóvárak és eurojumping is várta a gyermekeket a Polgármesteri Hivatal előtt.
-A vásári forgatagban büfé, kürtőskalács, hamburger, hot-dog, vattacukor és kézműves kirakodóvásár várt mindenkit a rendezvény alatt.
Battonya Város Önkormányzata és a Battonyai Közművelődési Nonprofit Kft., mint főszervezők bízunk abban, hogy sikerült olyan programsorozatot összeállítani nemzeti ünnepünkön, ahol minden korosztály megtalálta a neki tetsző programot.
Köszönet a megvalósításban nyújtott segítségért a Városellátó Szervezet dolgozóinak és közfoglalkoztatottainak, az ESZESZ-nek, a Számíthatsz Ránk Egyesületnek, a Városi Önkéntes Tűzoltó Egyesületnek és önkénteseinknek.
Köszönet a búza felajánlásért a Battonyai Agrofarm Kft-nek, Lung Györgynek, Czárity Boriszlávnak és Gyubák Bélának; a rendezvény helyszínének biztosításáért a Rendőrségnek és a Battonyai Polgárőr Egyesületnek, továbbá köszönet mindenkinek, aki munkájával, produkciójával és ötletével hozzájárult a rendezvény sikeréhez!
A rendezvényt támogatta: Emberi Erőforrások Minisztériuma, Nemzeti Művelődési Intézet, Battonya Város Önkormányzata, Battonyai Közművelődési Nonprofit Kft., Fábián Ferenc és támogatói.
Köszönjük, hogy újra együtt volt a város, hogy velünk tartottak és hogy ilyen sokan megtisztelték rendezvényünket!