Gyereknap

2022. május 28-án, szombaton egy fergeteges délután várt kis és nagy gyermekre egyaránt a második alkalommal megrendezett Városi Gyereknapon.
Sajnos az időjárás nem kedvezett nekünk idén sem, ennek ellenére szépen megtelt Művelődési Házunk érdeklődőkkel, akik nem csak Battonyáról, hanem a környező településekről is érkeztek programunkra.
A délutánt Bodrogközy Rita interaktív gyermekműsora indította, melyet mindenki nagyon élvezett, a gyermekek beöltözhettek kiskalóznak, táncolhattak a színpadon, illetve cukorkát és lufifigurát is kaphattak a műsor alatt.
A Városi Önkéntes Tűzoltó Egyesület tűzoltóbemutatóval érkezett hozzánk, amelyet a Művelődési Ház udvarán tekinthettek meg az érdeklődők.
Rendezvényünket Salamon Gréta bűvész fantasztikus előadása zárta. A bűvészshow-t kíváncsi szemekkel nézte mindenki, a bátrabbak segédkezhettek is egy-egy mutatvány bemutatásában a színpadon. Az előadás végén egy mini tűzshow-val kápráztatta el Gréta a közönséget, amely nagyon látványos volt!
A délután folyamán lehetőségük volt a gyermekeknek teljesíteni a három- és az ötpróba nevezetű játékos vetélkedőinket, melyek sikeres teljesítésével a betelt pontgyűjtőfüzetet édes nyereményre (vattacukor, vagy kürtőskalács) lehetett váltani. A sok-sok meglepetés mellett csillámtetkó, arcfestés, kreatív kézműves foglalkozások, ugrálóvár, lufihajtogatás, helyi kézművesek és mini kirakodóvásár színesítette programunkat.
Az újra tervezések, a helyszínmódosítás, a zord időjárás ellenére is egy olyan program valósulhatott meg összefogással, amelyben reményeink szerint minden gyermek és felnőtt örömét lelte!
Köszönjük az ajándék kürtőskalácsot és vattacukrot Battonya Város Önkormányzatának, a tűzoltó bemutatót a Városi Önkéntes Tűzoltó Egyesületnek.
Köszönet a megvalósításban nyújtott segítségért önkénteseinknek és a közösségi szolgálatos diákoknak; valamint a rendezvény helyszínének biztosításáért a Battonyai Polgárőr Egyesületnek.

 

 

 

 

 

 

Babafa ültetés

2022. május 28-án, szombaton 17 órakor a Városi Gyermeknap keretében elültettük településünk első  „Babafáját” a parkban Battonya Város Önkormányzata és a Battonyai Közművelődési Nonprofit Kft. közös szervezésében.
Az eseményre meghívást kapott minden battonyai család, akiknek 2021-ben született gyermeke.
Sajnos az időjárás nem volt kegyes hozzánk, az eső itt is utolért minket, de ennek ellenére szép számmal összegyűltünk elültetni az első „Babafát”a parkban.
Az eseményt Balázsné Szabó Erzsébet intézményvezető asszony nyitotta meg a következő gondolatokkal:
„Egy gyermek születése a legkülönlegesebb esemény egy család életében, de nemcsak a család életében, hanem településünk életében is, hiszen minden egyes gyermek, a szülők és a családok is részesei városunknak, városunk közösségének. A fa az élet jelképe, a gyermekeink a jövő jelképei ezért gyermekeinkért, a településünk jövője érdekében ültetjük ma itt ezt a gömbjuhar fát hagyományteremtő szándékkal.”
Ezt követően Boros Csaba polgármester úr osztotta meg gondolatait: „Ahogyan a fa gyökerei kötődnek az anyaföldhöz, minket is idekötnek a gyökereink”. Illetve kifejezte örömét a megvalósult ötlet kapcsán és hangsúlyozta a hagyomány tovább örökítésének fontosságát.
Polgármester úr és a jelen lévő apukák közösen ültették el a facsemetét, majd közösen leplezték le a fa előtt álló táblát, amelyen szerepel annak a 35 kisgyermeknek a neve, akik 2021-ben születtek településünkön. Az esemény zárásaként Dr. Bálint-Rimayné Roczkó Zsuzsanna csodálatos versét hallhattuk, majd a jelenlévő családokat egy kis ajándékkal leptük meg.
A facsemetének, amelyet elültettünk adott a lehetőség, hogy fává cseperedjék.
A köszöntött gyermekek is felnőnek, és aktív részesei lesznek településünknek, társadalmunknak. A gyermekkel együtt felnövő csemete egy szimbolikus erejű kapcsolódási pontot jelent a gyermekek és Battonya között, mely szemtanúja és éltetője mindkét élet kiteljesedésének.
2021-ben született babák:
Demeter Eszter, Graur Márk Dominik, Pós Lili Kitti, Süketes Dániel, Fekete Emett Brájen, Vass László Ádám , Puskár Liliána Ágnes, Graur Martin, Sztanojev Belián, Nima Petra Piroska, Nagy Damján, Parázs Johanna, Szabó Anna Izabella, Dávid János, Csordás Dominika, Gál Imre Mihály, Tóth Szofi Hédi, Török Levente, Czinczár Debóra Szamanta, Pintér Norbert Noel, Berényi Márkó, Kelemen Eliza Debora, Rédai Vanessza, Orsós Vivien, Hábencius Larissza Cintia, Polgár László Ramiro, Rácz Noel Dániel, Robotka Olivér, Lázár Máté Levente, Nagy Maja Anasztázia ,Rövid Brájen Rudolf, Bagi Hakim, Rácz Violetta Vivien, Gombár Gábor Zoltán, Bagi András Benjámin

 

Csipkeverő szakkör

A Nemzeti Művelődési Intézet támogatásával csipkeverő szakkört indítottunk, ahol hétről-hétre tanulják meg a szakköri tagok a csipkeverés nem könnyű technikáját.

 

Ügyes kezek bőrműves csoport

Művelődési Házunkban bőrműves csoport is működik. A tagok szebbnél-szebb használati tárgyakat készítenek foglalkozásaikon.

 

Aranyszál hímzőszakkör – palóc hímzés

Az Aranyszál hímzőszakkör tagjai a palóc hímzés motívumvilágát és hímzés technikáját ismerhették meg Dr. Illés Károlyné Népi Iparművész hímző vezetésével. A foglalkozás a Csoóri Sándor Alap támogatásával valósult meg.