2022. május 28-án, szombaton 17 órakor a Városi Gyermeknap keretében elültettük településünk első „Babafáját” a parkban Battonya Város Önkormányzata és a Battonyai Közművelődési Nonprofit Kft. közös szervezésében.
Az eseményre meghívást kapott minden battonyai család, akiknek 2021-ben született gyermeke.
Sajnos az időjárás nem volt kegyes hozzánk, az eső itt is utolért minket, de ennek ellenére szép számmal összegyűltünk elültetni az első „Babafát”a parkban.
Az eseményt Balázsné Szabó Erzsébet intézményvezető asszony nyitotta meg a következő gondolatokkal:
„Egy gyermek születése a legkülönlegesebb esemény egy család életében, de nemcsak a család életében, hanem településünk életében is, hiszen minden egyes gyermek, a szülők és a családok is részesei városunknak, városunk közösségének. A fa az élet jelképe, a gyermekeink a jövő jelképei ezért gyermekeinkért, a településünk jövője érdekében ültetjük ma itt ezt a gömbjuhar fát hagyományteremtő szándékkal.”
Ezt követően Boros Csaba polgármester úr osztotta meg gondolatait: „Ahogyan a fa gyökerei kötődnek az anyaföldhöz, minket is idekötnek a gyökereink”. Illetve kifejezte örömét a megvalósult ötlet kapcsán és hangsúlyozta a hagyomány tovább örökítésének fontosságát.
Polgármester úr és a jelen lévő apukák közösen ültették el a facsemetét, majd közösen leplezték le a fa előtt álló táblát, amelyen szerepel annak a 35 kisgyermeknek a neve, akik 2021-ben születtek településünkön. Az esemény zárásaként Dr. Bálint-Rimayné Roczkó Zsuzsanna csodálatos versét hallhattuk, majd a jelenlévő családokat egy kis ajándékkal leptük meg.
A facsemetének, amelyet elültettünk adott a lehetőség, hogy fává cseperedjék.
A köszöntött gyermekek is felnőnek, és aktív részesei lesznek településünknek, társadalmunknak. A gyermekkel együtt felnövő csemete egy szimbolikus erejű kapcsolódási pontot jelent a gyermekek és Battonya között, mely szemtanúja és éltetője mindkét élet kiteljesedésének.
2021-ben született babák:
Demeter Eszter, Graur Márk Dominik, Pós Lili Kitti, Süketes Dániel, Fekete Emett Brájen, Vass László Ádám , Puskár Liliána Ágnes, Graur Martin, Sztanojev Belián, Nima Petra Piroska, Nagy Damján, Parázs Johanna, Szabó Anna Izabella, Dávid János, Csordás Dominika, Gál Imre Mihály, Tóth Szofi Hédi, Török Levente, Czinczár Debóra Szamanta, Pintér Norbert Noel, Berényi Márkó, Kelemen Eliza Debora, Rédai Vanessza, Orsós Vivien, Hábencius Larissza Cintia, Polgár László Ramiro, Rácz Noel Dániel, Robotka Olivér, Lázár Máté Levente, Nagy Maja Anasztázia ,Rövid Brájen Rudolf, Bagi Hakim, Rácz Violetta Vivien, Gombár Gábor Zoltán, Bagi András Benjámin