2022. december 18-án fellobbant az adventi koszorú negyedik, szeretetet szimbolizáló gyertyája minden otthonban és településen, ahogyan Battonyán is.
A Battonyai Advent utolsó alkalmán Kalaman János plébános úr ünnepi gondolatait osztotta meg a battonyaiakkal, majd Boros Csaba polgármester úrral közösen meggyújtották a negyedik, szeretet jelképező gyertyát a betlehemi lánggal. A betlehemi lángot – amelyet polgármester úr hozott Mezőhegyesről – rendezvényünk végén kis mécsesekben mindenki hazavihette otthonába.
Ünnepi műsorunk első részében a Mikes Kelemen Katolikus Gimnázium és Technikum, Általános Iskola és Óvoda tanulóinak előadását láthattuk, amelyben betlehemes játék és az iskola énekkara által megszólaltatott ünnepi dalok segítettek az ünnepre hangolódni. A produkció után minden szereplő édességcsomagot kapott ajándékba.
Műsorunk folytatásaként ismét – ahogyan az előző héten is – sztárvendégekkel készültünk a térre kilátogatók számára. Kautzky Armand Jászai Mari-díjas színész és Udvarhelyi Boglárka énekművész „Bolondos téli utazás” című műsorát láthatták az érdeklődők, melyben felzendültek a hagyományos karácsonyi dallamok, továbbá Kautzky Armand előadásában verseket és fantasztikus történeteket is hallhattunk.
Bízunk benne, hogy az előadás mindenki szívébe meghozta az ünnep érzését, hiszen már csak pár nap van karácsonyig.
Ahogyan a tavalyi évben, így idén is meglepetésekkel készült a gyermekek számára a Süketes család. A város karácsonyfája alatt kis ajándéktáskákban plüssök és játékok várták a kisgyermekeket.
Mindenkinek jól esett a hidegben a forró tea, a forralt bor és a zsíros kenyér, valamint a finom sütemények, amelyeket ezen a vasárnapon a Mikes Kelemen Katolikus Közoktatási Intézmény közössége, a Zsömfi-Süti Kft., a Biztos Kezdet Gyerekház dolgozói és a Harangvirág Nyugdíjasklub tagjai sütöttek a résztvevők számára, amit ezúton is szeretnénk megköszönni nekik!
Az adventi hétvégéken a forralt bor és a meleg tea nem valósulhatott volna meg Boros Csaba polgármester úr, Rádai Imre alpolgármester úr, Szabó Ferenc és családja, Bicski Mariann, valamint Lukács László és Tóth Lajos családjaik támogatása nélkül.
Minden adventi hétvégén ünnepi programokkal vártuk városunk lakosságát, reméljük mindenki megtalálta a kedvére valót és segített hétről hétre az ünnepre hangolódásban.
Köszönjük a helyi kézműveseknek, hogy minden héten színesítették az adventi hétvégéket, köszönjük Tornyai Zoltánnak és csapatának a hangosítás biztosítását, köszönjük a Városellátó Szervezet munkáját, köszönjük a rengeteg süteményt a felajánlóknak és köszönjük mindenkinek, aki bármivel is hozzájárult a Battonyai Adventi hétvégék megvalósulásához!
“Igazi lelkünket, akárcsak az ünneplő ruhákat gondosan őrizzük meg, hogy tiszta legyen majd az ünnepekre.” (József Attila)
Békés, boldog karácsonyt kívánunk Battonya város lakosságának!