Együtt erő vagyunk, szerteszét gyengeség. ” Wass Albert”
Közel 150 segíteni szándékozó battonyai mulatott együtt a Művelődési Házunk által szervezett Jótékonysági bálon, amelyet Halik Gyuszika gyógyulása érdekében tartottunk meg 2023. április 1-jén.
Gyuszika a battonyai Halik család életvidám, huncut 8 éves mozgássérült kisfia, aki 30. hétre született, oxigénhiányos állapotban. Ötször élesztették újra, krónikus veseelégtelensége, spasticus paraplegia és egyéb dystonia a diagnózisa. 2020-ban műtötték a bal csípőjét, idén a jobb oldalit. Segédeszközzel kisebb, rövidebb távokat tudott eddig megtenni, de a jobb oldali műtét óta sajnos azt sem.
Gyuszikának fejlesztésekre és terápiákra van szüksége életminőségének javítása érdekében. 2023 év elején civil kezdeményezésre megyei, majd országos hatókörű gyűjtés indult a kezeléseinek finanszírozására. Elhatároztuk, hogy nekünk is segítenünk kell itt Battonyán egy jótékonysági bál megszervezésével, hiszen Gyuszika a mi városunkban él. A szülők nagy örömmel fogadták ötletünket, és elindult a szervezés több, mint egy hónappal ezelőtt. Megmozdult a város, összefogtak a battonyaiak, amelyhez kapcsolódtak a környező településen élők is. Sorra érkeztek az anyagi támogatások, a tombola felajánlások, fogytak a támogatói jegyek és a bálra a belépőjegyek. A Kaszinó Zenekar felajánlotta, hogy ingyen játszik a Jótékonysági bálon, a gyulai székhelyű Full-Safe Szolgáltató Kft. szintén ingyen biztosította a rendezvényt, a büfét üzemeltető vállalkozó 10%-ot ajánlott fel az aznapi fogyasztásból, továbbá Battonya Város Képviselő-testülete és Battonya Város jegyzője összesen 200.000,-Ft-al támogatta a kezdeményezést.
Támogatóink: Árgyelán Zsolt, Balázs Józsefné, Balázsné Szabó Erzsébet, Barátság Sportegyesület, Barcza Mihályné unokája, Battonyai Agrofarm Kft., Battonyai Közművelődési Nonprofit Kft., Besenyeiné Jaczkó Mária, Békés Megyei Hírlap, Bóka-Gulyás Nóra, Boros Csaba, Boros Györgyné, Borsodi János és neje, Bucskó Rita, Burlász Andrásné, Denuczné Katika, Dr. Bálint-Rimayné Roczkó Zsuzsanna, Édeskrém Cukrászda, Formanekné Incike, Forster Éva, Full Safe Szolgáltató Kft., Geotarget Kft., Grestyák Lászlóné, Gyubák Béla, HerbaPharm Europe Kft., Herczeg Julianna, 1 sz. Joker Csemege (Real), Imro-Ép Kft., Karsai Jánosné, Kaszinó Trió zenekar, Klemm Zsolt, Komlódiné Vidiczki Magdolna, Kormos Kriszta, Korona Vendéglő és Pizzéria, Kovács Jánosné, Lipták Julianna, Lovas Burger Mezőkovácsháza, Marjai János és neje, Marosán-Szimonidesz Rozália, Matusinka Mária, Molnár Ibolya, Mudrity Iván, Muntyán Attila, Oláhné Hargitai Gyöngyi, Olteanu család, Póka György, Rácz Józsefné, Rádai Imre, Raffai Dorka, Robotka Jánosné, Roczkov Tamás, Sárközi Üzletház, Siklován Attila, Simon Sándor, Sós Lászlóné, Süli Károly, Szabó János és neje, Szabóné Sódar Krisztina, Szarkáné Vas Csilla, Szatmári Anna, Szűcs Attila, Takács Dezső, Tóth Sándorné, Új Szilvia, Varga István Tamás, Varga-Hodari Barbara, Venter Miklós, Zámbori Enikő, Zámbori István, Zámbori Klaudia, Zomborácz Zita és a névtelen támogatók.
Példás összefogásra képes városunk, mi battonyaiak, hiszen mindösszesen 850.500,-Ft gyűlt össze kezdeményezésünkre. Várakozásainkat is felülmúlta az adomány összege, amivel segíteni tudjuk a családot. A bál remek hangulatban telt el, mindenki jól érezte magát. Meghatóak voltak azok az emberi gesztusok, az a sok élmény, amivel Gyuszikát a zenés, táncos esten körbevették a vendégek. Megtáncoltatták, szeretgették, hogy örök emlékként őrizze a család ezeket a pillanatokat.
Hálásan köszönjük mindenkinek a támogatását, a jelenlétét, a felajánlását. Mi battonyaiak bebizonyítottuk, hogy egy nemes cél érdekében össze tudunk fogni, és egy emberként tudunk segíteni egy rászoruló családnak – jelen esetben a Halik családnak – Gyuszika gyógyulása érdekében.