A Magyar Népmese Napja képekben

A Városi Művelődési Központ és Könyvtár a Mátyás király-emlékév tiszteletére, a Magyar Népmese Napja alkalmából alkotói pályázatot és olvasási versenyt írt ki, amelynek eredményhirdetésére a Pécska-Battonya Kölyökszínház bemutatkozása alkalmával került sor a könyvtárban. Az alkotói pályázatra érkezett művek a könyvtár homlokzatát díszítik az emlékév végéig.

A színielőadáson a gyerekek dr. Rimayné Roczkó Zsuzsanna vezetésével Az aranyszőrű bárány és A rátóti csikótojás című jeleneteket adták elő nagy derültség közepette. A vidám hangulatú előadáson, ahogy ígértük, a nézők találkozhattak magával Mátyás királlyal, a Burkus királlyal, Beatrix királynéval, a mese többi szereplőjével és még a bölcs rátótiakkal is.

Az előadás díszletét egy „kölyökszínházas” anyuka, Pinke Dorottya készítette, akinek segítségét ezúton is nagyon szépen köszönjük!

A szabadtéri produkció végén lekváros kenyér és málnaszörp partira hívtuk vendégeinket.

 

Augusztus 20-ai köszöntő

„Egy nemzetnél nemcsak az a fontos, hogy vannak-e értékei, hanem az is, hogy vannak-e értékeinek megbecsülői.” (Egry József)
Fogadják szeretettel  az -e gondolat  jegyében augusztus 20. tiszteletére összeállított kisfilmünket.
A film elején látható Strobl Alajos Szent Istvánt ábrázoló szobra, valamint Molnár-C. Pál Szent Istvánt ábrázoló metszete.
A Szentháromság plébániatemplomban készült részletben látható a Szent Istvánt ábrázoló ólombetétes üvegablak, melynek tervezője Barth Ferenc iparművész, elkészítője Palka József budapesti üvegfestő mester és műhelye.

Bővebben…

A Pécska – Battonya Kölyökszínház nyári táborában jártunk

A nyári hőségben a pécskai Polgármesteri Hivatal klímával ellátott dísztermében tartotta jó hangulatú próbáját a dr. Rimayné Roczkó Zsuzsanna által vezetett Pécska-Battonya Kölyökszínház társulata, ahol meglátogatta őket Borsodi János alpolgármester úr és dr. Palkó Lajosné, a Városi Művelődési Központ és Könyvtár igazgatója.

A színjátszótábor a battonyai és a pécskai önkormányzat támogatásával, Balta-Taics Tünde, a Pécskai Kisebbségi Hagyományőrző Egyesület vezetőjének ötlete alapján és szervezésében valósult meg. A résztvevők teljes ellátását a két város önkormányzata biztosítja. A tábort hagyományteremtő szándékkal hozták létre, jövőre Battonyán kerül megrendezésre.

A szervezők célja a kapcsolatok ápolásán túl a beszéd és kifejezőkészség, a kreativitás, valamint az érzelmi intelligencia fejlesztése és nem utolsósorban a két település nagy múltú műkedvelő színjátszásának felélesztése.

Nagy kihívás a kölyökszínház csapata számára, hogy a tábor ideje alatt három jelenet is próbálnak. A Kacor király, A rátóti csikótojás és Az igazmondó juhász meséjét állították színpadra, amelyeket mindkét településen bemutatnak.

Kívánunk nekik jó munkát és sok sikerélményt!

Nyári táborozók a könyvtárban

A mai délelőtt kedves vendégeink voltak a könyvtárban. Ellátogattak hozzánk battonyai Egészségügyi és Szociális Ellátó Szervezet nyári táborának kis lakói, valamint a Napfény Tanoda gyermekei. A foglakozás keretében Bálint Ágnes Mazsola című történetével ismerkedünk. A történet első fejezete alapján közösen készítettük el Mazsola lakhelyét, és a történet szereplőit. A másfél óra gyorsan eltelt, hiszen az alkotás öröme magával ragadott mindannyiunkat. A program közkívánatra folytatódik, melyről majd beszámolunk.

Múzeumok Éjszakája

Rendhagyó módon, több helyszínen zajlott az idei Múzeumok Éjszakája programja. A délután folyamán a kirándulni vágyók a Dózsa György Vadásztársaság jóvoltából kirándulhattak a Peregi Iskolamúzeumba és látogatást tettek a lovardában. Ezt követően a Molnár-C. Pál Emlékháznál szabaduló játékkal kezdődött a program, majd a Fodor Manó Helytörténeti Egyesületben helytörténeti játék, a könyvtárban kvízjáték várta a résztvevőket, a Katolikus Helytörténeti Gyűjteménynél pedig puzzle-t kellett kirakniuk a játékosoknak. Minden állomáson a helyhez illő ismeretanyag volt a téma.

Az akadályok sikeres teljesítése után a célállomás a Tájház volt, ahol a nyeremények átadása után Csák Imrével bepillanthattunk a rádiózás rejtelmeibe, majd papírhajón úsztathattuk el Szent Iván-éji kívánságainkat a Száraz-éren. A program záró része a tűzugrás volt.

Bízunk benne, hogy minden résztvevő jól érezte magát ezen a rendhagyó Múzeumok Éjszakáján.

Köszönjük szépen mindenkinek, aki közreműködött a programok szervezésében és lebonyolításában.

Köszönjük a Dózsa György Vadásztársaság, a Fodor Manó Helytörténeti Egyesület, a Szivárvány Néptánc és Hagyományőrző Egyesület és a Klivényi Lajos Katolikus Közösségi Ház együttműködő részvételét és munkáját!

Napjainkban egyre nagyobb jelentőséggel bír az a gondolat, hogy élővé tegyük hagyományainkat és az őseink kultúrája iránti megbecsülést átadjuk a fiataloknak. “A hagyomány nem a hamu őrzése, hanem a láng továbbadása!” … csak legyen, akinek továbbadhatjuk.