Battonyai Advent – harmadik gyertyagyújtás

2021. 12. 12-én minden otthonban és településen fellobbant a harmadik adventi gyertyaláng.
Az egész napos eső és szél miatt ismét a Művelődési Házban került megrendezésre a Battonyai Advent harmadik estéje.
Ünnepi műsorunk első részében Boros Csaba polgármester úr osztotta meg ünnepi gondolatait a jelenlévőkkel, majd Körömi Melinda igazgató asszonnyal közösen gyújtották meg az adventi koszorú örömöt szimbolizáló harmadik gyertyáját.
Ezt követően a Battonyai Két Tanítási Nyelvű Szerb Általános Iskola tanulói szerb karácsonyi dalokat adtak elő, majd műsoruk végén a hagyományos szerb karácsonyi süteményt, a csesznyicát kínálták a közönségnek. Felkészítő tanáruk: Gyenes-Eckbauer Stanislava.
Az est második részében a békéscsabai Jókai Színház színművészeinek, Nádra Kittinek és Lévai Attilának Karácsonyi álom című összeállítását hallhatta a nagyérdemű.
Adventi délutánunkon a Művelődési Ház aulája ismét kis karácsonyi vásárrá változott, ahol szebbnél szebb kézműves ajándékok, adventi koszorúk, kopogtatók, karácsonyi dísztárgyak, és finom házi sajtok várták a vásárlókat.
A hangulatot fokozták a finom sütemények, amelyeket ezen a vasárnapon a Battonyai Két Tanítási Nyelvű Szerb Általános Iskola tanulói és szülői közössége, Tóth Sándorné, Árvai Erika és Anastase Katalin sütöttek a résztvevők számára, amit ezúton is szeretnénk megköszönni nekik!
Szeretettel várjuk Önöket a további adventi programjainkon is!

 

Mikulás

Folytatva a 2020-ban elkezdett hagyományt, az idén is elindult hintóján a Mikulás a Művelődési Házból szombaton reggel, hogy mosolyt csaljon a gyermekek és a felnőttek arcára ebben a nehéz helyzetben. Ismét egy posztban tettük közzé a Mikulás levelét, amelyben megírta a battonyai gyermekeknek, hogy szombaton Battonyára érkezik, de a helyszínt és az útvonalat nem adtuk meg pontosan. Arra kértünk mindenkit, hogy legyen szemfüles és figyelje az apró jeleket a Művelődési Ház facebook oldalán amelyek alapján megtalálhatják a Mikulást.
A gyermekes családok az utcán, házuk kapujában, vagy az ablakban várták izgatottan a nagyszakállú érkezését. A Mikulás a krampuszok segítségével az idén Battonya Város Képviselő-testülete (Boros Csaba polgármester, Rádai Imre alpolgármester, Balázsné Szabó Erzsébet, Gyubák Béla, Klemm Zsolt, Mákos Árpád, Simon Tibor, Takács Dezső) által felajánlott 70 kg szaloncukrot osztotta szét minden gyermeknek. Többen autóval indultak útnak, hogy megtalálják a különös hintót a városban. De nemcsak a gyerekeknek szerzett nagy örömet a Mikulás, hanem a felnőttek is mosollyal az arcukon köszöntötték őt a helyi piacon, az utcán, vagy a lakótelepen. A Mikulás járat egész szombat délelőtt úton volt, és nem hagyta ki azokat a pici gyermekeket sem, akik a karantén miatt a szobájuk ablakában várták izgatottan a nagyszakállú érkezését.
Jó gyermekből rengeteg van a településen, így a Mikulás úgy döntött, hogy 2021. december 6-án, hétfőn Battonya összes nevelési intézményébe elviszi a Képviselő-testület által felajánlott sok-sok kilónyi szaloncukrot. Így járt a Mikulás a segítőivel a bölcsődében, a Gyerekházban, az óvodákban, az általános iskolákban és a helyi középiskolában is.
Hosszú napok voltak, de a gyermekek csillogó tekintete, boldog mosolya, a szülők hálás szavai mindenkit kárpótoltak.

Rengeteg lemondással jár mindannyiunk számára a pandémiás időszak, így a karácsony közeledtével talán még fontosabb, hogy egymásra figyeljünk és önzetlenül segítsünk embertársainkon. Ezért hálásan köszönjük Battonya Város Képviselő-testületének, Takács Zoltánnak, Fábián Gábornak, Serák Tündének, Bíró Viviennek, hogy nagylelkűen közreműködtek meglepetés akciónkban.

„Aki nem hisz abban, hogy mennyi jó ember van, az kezdjen el valami jót tenni, és meglátja, milyen sokan odaállnak mellé.”
Böjte Csaba

 

 

Battonyai Advent – második gyertyagyújtás

2021. 12. 05-én minden otthonban és településen fellobbant a második adventi gyertyaláng.

Az időjárás sajnos nem volt kegyes ezen a vasárnapon sem, így a Főtér helyett ismét az ünnepi díszbe öltözött Művelődési Házunkban került megrendezésre a Battonyai Advent második estéje.

Ünnepi műsorunk első részében a Magdu Lucian Román Általános Iskola tanulói román karácsonyi dalokat adtak elő, amelyeket régen házról-házra járva énekeltek a fiatalok a településen. Ezt követően Boros Csaba polgármester úr Sutya Miklósné igazgató asszonnyal közösen gyújtotta meg az adventi koszorú reményt szimbolizáló második gyertyáját.
Az est második részében az Angels Style Dance csoport karácsonyi koreográfiáját láthatta a közönség, majd Bodrogközy Rita interaktív gyermekműsora varázsolta el a jelenlévő gyermekeket és szüleiket.

Adventi délutánunkon a Művelődési Ház aulája ismét kis karácsonyi vásárrá változott, ahol szebbnél szebb kézműves ajándékok, adventi koszorúk, kopogtatók, karácsonyi dísztárgyak, finom házi sajtok és kürtőskalács várta a vásárlókat.

A hangulatot fokozták a finom sütemények, amelyeket ezen a vasárnapon a Napközikonyha dolgozói, a Barátság SE sportolóinak szülei, a Magdu Lucian Román Általános Iskola és Óvoda dolgozói és Isztin Péterné sütöttek a résztvevők számára, amit ezúton is szeretnénk megköszönni nekik!

Szeretettel várjuk Önöket a további adventi programjainkon is!

 

 

 

 

Battonyai Advent – első gyertyagyújtás

2021. 11. 28-án minden otthonban és településen fellobbant az adventi koszorú első gyertyalángja.

Az időjárás nem kedvezett számunkra, így a Főtér helyett az ünnepi díszbe öltözött Művelődési Házunkban került megrendezésre a Battonyai Advent első estéje. Ünnepi műsorunk első részében Boros Csaba polgármester úr köszöntőjét követően Horváth Béla református tiszteletes osztotta meg magasztos gondolatait a jelenlévőkkel, majd
polgármester úrral közösen gyújtották meg az adventi koszorú hitet szimbolizáló első gyertyáját. Ezt követően a Gézengúzok színjátszócsoport ünnepi előadása következett Dr. Bálint-Rimayné Roczkó Zsuzsanna vezetésével. A programot Kovács Nóri művésznő varázslatos koncertje zárta. Adventi délutánunkon a Művelődési Ház aulája kis karácsonyi vásárrá változott, ahol szebbnél szebb kézműves ajándékok, adventi koszorúk, kopogtatók, karácsonyi dísztárgyak és finom házi sajtok várták a vásárlókat. A hangulatot fokozták a finom sütemények, amelyeket
a Napközikonyha dolgozói és a Harangvirág Nyugdíjasklub tagjai sütöttek a résztvevők
számára, amit ezúton is szeretnénk megköszönni nekik! A következő adventi hétvégékre is
várjuk szeretettel a sütemény felajánlásokat.
Szeretettel várjuk Önöket a további adventi programjainkon is!

Giovani Artisti – Vonósnégyes koncert

2022. november 17-én az igényes kultúra iránt érdeklődő lakosság kortárs zeneszerzők műveit hallhatta a Giovani Artisti Vonósnégyes tolmácsolásában. A koncert a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósult meg.