Napközi Erzsébet tábor-2020-I turnus

Időpont: július 13-17

Önismeret, közösségépítés, kompetenciafejlesztés tematika alatt megvalósult programok:
Július 13-án reggel elindult művelődési házunk első napközis Erzsébet tábora.
A 20 kisgyermek izgatottan várta már a tábor kezdetét, és a tábor házirendjének alapos megismerése, továbbá a virológiai tájékoztató videó megtekintése után birtokba is vették a művelődési ház termeit. A délelőtt folyamán ismerkedő és önismereti játékok színesítették a csoport programját. A programok megvalósításában nagy segítségünkre volt Gulyás Imréné, drámapedagógus.  A tábor 1. napjának célja volt a gyermekek különböző drámapedagógiai játékokon keresztül történő megismerkedése egymással, valamint önmagukkal, a különböző drámajátékokon keresztül.
Ebéd után a könyvtárban kalandozott a táboros csoport: megismerték a könyvtár titkait, a hétmérföldes csizmával több mesebeli helyszínen is jártak, ahol többféle mesehős ruhájába bújhattak; majd a mesék mentén hétpróbás feladatokat oldottak meg- a csapatmunka tovább erősítette az egymás közötti kohéziót, ugyanakkor az egyéni kompetenciáikat is alkalmazhatták a feladatok megoldása során. Pihenésképpen papírszínház előadáson vettek részt. Az első nap sikerét bizonyítja, hogy több kisgyermek haza sem akart menni a szüleivel a nap végén.
A tábor egész időtartama alatt nagy hangsúlyt fektettünk az egymás elfogadására, különbözőségeink tolerálására, emberi természetünk sokszínűségére.

Sport, egészségtudatos életmód tematika alatt megvalósult programok:
A tábor egész időtartama alatt sokszínű lehetőségeket nyújtottunk a kötött és szabad mozgásformák gyakorlására. Minden reggel tornával indítottuk napot, „zenei aláfestéssel”.  A szabadjáték során biztosítottunk óriástrambulint, ping-pong asztalt és sok-sok kültéri játékot. /tollas, futball, kislabdák../ A tábor második napján Rádai Imre, a Barátság Sportegyesület vezető edzője tartott a gyerekeknek átmozgató tornát és egy rövid taek-wondo bemutatót.
A tábor utolsó napján egy érdekes program következett, amelyen vendégünk volt Oláh Andrea, aki átmozgató meridián tornát tartott a gyerekeknek.
A szerda reggel a „had aludjak még egy kicsit” hangulatban indult, ám egy gyors reggeli után útnak is indult a táboros csapat a helyi piacra, hogy bevásároljunk a gyümölcs- és zöldségsalátához. A sok ügyes kéz gyorsan elkészítette a salátákat, amelyet jóízűen fogyasztottunk el tízóraira, ezzel is tudatosítva bennük az egészséges táplálkozás fontosságát.

Környezettudatosság, természeti értékeink és környezetszépítés tematika alatt megvalósult programok:
A tábor egész időtartama alatt igyekeztünk a környezettudatosságra való nevelést erősíteni a gyermekekben. A kreatív foglalkozásokon az újrahasznosítás fontosságát hangsúlyoztuk színes feladatokon keresztül. A természeti értékeink és a környezetszépítés kiemelt hangsúlyt kaptak városnéző sétáink és a kirándulásunk során.

Művészeti nevelés, kézművesség, kulturális örökségeink, hagyományőrzés tematika alatt megvalósult programok:
A tábor egész ideje alatt biztosítottunk kézműves foglalkozásokat, kötött és nem-kötött formában is. Nagy népszerűségnek örvendett az arcfestés és a csillámtetoválás. A gyerekek csodaszép ajándéktárgyakat is készítettek kreatív alkotó programjaink során. Az épület aulájában két nagy paraván folyamatosan várta az alkotni vágyó kezeket, a közös alkotás örömét szerettük volna biztosítani a gyerekek számára.

A tábor második napján csapatokra bontva ellátogattak táborozóink a Fodor Manó Helytörténeti Egyesülethez, ahol egy élményekkel teli, kincskereső kalandtúrán vehettek részt. A hét folyamán a régészet rejtelmeibe is belekóstolhattak a gyermekek.
A kirándulásunk során megnéztük az iskolamúzeumot, beültünk a régi iskolapadokba is, Balázsné Szabó Erzsébet, a helyi helytörténeti egyesület elnöke tartott egy érdekes előadást a tanyasi életről, az iskola történetéről, ezzel is bővítve gyermekeink tudását kulturális örökségeink tekintetében.

Kirándulás tematika alatt megvalósult programok:
A negyedik nap a kirándulásról szólt. Nagy volt az izgalom a gyerekek körében és reggeli után máris indultunk a Peregi Vendégházba, hogy egy kalandokkal teli napot töltsünk el a 47-es majorban. Érkezés után a gyerekek birtokba vették a hatalmas udvart és a szabad területeket, majd önfeledt játék vette kezdetét az ebédig. Volt aki szöcskét fogott, vagy fogócskázott, mások labdáztak, vagy kártyáztak, többen pedig kipróbálták a gumizást is, vagy éppen az árnyas fák alatt beszélgettek, tollasoztak. A nap az önfeledt szabadtéri játékról szólt. A finom ebéd elfogyasztása után megnéztük az iskolamúzeumot, beültünk a régi iskolapadokba is.