- július 24-én elkezdődött a harmadik hét Erzsébet napközis tábor a Művelődési Házban.
Hétfőn, a reggeli „eligazítás” után a táborozók megszokott módon játékos és interaktív gyakorlatok során ismerkedtek meg társaikkal. Ezen a héten is az ismerkedős játékok után a táborozók 4 csapatot alkotva (zöld, sárga, kék és piros) kezdhették el a tábort. A délelőtt folyamán kreatívkodtunk az udvaron, volt aki kulcstartót készített, volt aki karkötőt, nyakláncot fűzött. A délután folyamán a gyerekek nagy örömére mozi következett, majd születésnapja alkalmából köszöntöttük az egyik kis táborozónkat.
A keddi napon délelőtt a gyermekek csoportbontásban megismerkedhettek a könyvtáros szakma rejtelmeivel. Hoffmann-né Móni betekintést nyújtott a könyvek és a könyvtárosok világába. Megtanulhatták, hogyan kell kölcsönözni és visszavenni egy könyvet a TextLib integrált rendszerben, továbbá hogyan kell készíteni a statisztikát a saját csoportjukról, hogyan kell megkeresni a saját cutter számukat. Ebben a feladatban az ügyességük alapján kaptak pontokat a csapatok. Ebéd után az udvaron kreatív foglalkozás keretében szebbnél-szebb dekorációk, képkeretek készültek, melyhez zsákvásznat, csipkét és rezgőt használtunk fel.
A szerdai nap reggeli után mozgással, táncolós játékkal (just dance) indult. Majd egy érzékenyítő csoportfeladaton vettek részt a gyermekek. Július az elfogadás hónapja, így kiemelten fontosnak tarjuk a gyermekekkel megértetni azt, hogy segítsünk a másiknak, fogadjuk el a másikat olyannak amilyen, ne piszkáljuk, rekesszük ki őt a közösségből. Csoportokban oldottuk meg ismét az erre vonatkozó feladatokat, majd közösen megbeszéltük az eredményeket. Az első feladat egy asszociációs feladat volt, majd egy interaktív feladat következett, ahol beszélgettünk is a korábban elhangzottakról. Páran elmondták nekünk, volt már rá példa, hogy kortársukért kiálltak és megvédték őket egy-egy gúnyolódás során. A komoly témát követően, a délután folyamán sorverseny volt a porondon, ahol a csapatok különböző feladatok során mérték össze erejüket és gyűjthettek pontokat.
Csütörtökön folytatódott a pontszerzés, a gyermekeket az udvaron várta egy ügyességi pálya, melyet minél rövidebb idő alatt kellett teljesíteni, méghozzá szabályosan. Minden táborozó igyekezett a maximumot kihozni magából, csapata győzelemre juttatása érdekében. Ebéd után következett a hét utolsó pontszerzési lehetősége, amelynél most ismét az ügyesség és az ész volt a döntő. Kahoot kvíz feladatok során mérkőztek meg a csapatok, a kvízt Alex vezette, aki nagyon szigorúan mérte az időt a válaszadásnál. Szuper versenyszellemben telt ez a nap is! A nap végén kihirdetésre került a hét nyertes csapata, amelyet finom tortával ünnepeltünk meg!
Péntek a kirándulásról szólt, ezen a héten két helyszínre is ellátogattunk. Reggeli után buszra szálltunk és elindultunk a szabadkígyósi Weinckheim-kastélyba. Érkezésünk után tárlatvezetéssel jártuk körbe a kastélyt és tudhattunk meg érdekes és hasznos információkat mind a Weinckheim családról, mind a kastélyról. Az épület szobainak bejárása után utunk a toronyba vezetett 174 lépcsőfokon keresztül, de mindez megérte, hiszen gyönyörű látvány fogadott minket. Ezután bejártuk a kastély kertjét is, majd az energiát pótoltuk egy finom ebéddel. A következő helyszínünk a pusztaottlakai Safari Park volt. Megérkezésünk után 3 csoportot alkotva fedeztük fel a parkot és az ott található állatokat. Volt, aki autós safarival kezdett, volt aki állatsimogatóval, míg a többiek a Safari Parkban található játékokat vették birtokba. Összegezve fantasztikus, élmény- és eseménydús napot tudhattunk a hátunk mögött, amit mi sem bizonyít jobban, hogy az eredeti 16 órás hazaérkezés helyett 18 órakor értünk vissza a tábor helyszínére.
Bízunk benne, hogy a három hét táborunk alatt minden kis táborozónk rengeteg pozitív élménnyel és új barátokkal gazdagodva tért haza! Jó pihenést és kellemes nyári szünetet kívánunk mindenkinek!
Köszönjük szépen az „Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány” anyagi támogatását, amellyel megvalósulhatott ez a felejthetetlen hét a szülők és a gyermekek nagy örömére. Köszönjük a trambulin biztosítását a Battonyai Általános Iskolás Gyermekekért Alapítványnak, a finom tortát az Édeskrém Cukrászdának. Továbbá hálásak vagyunk mindenkinek, aki “hivatalból” vagy önként hozta, vitte, vette, letöltötte, nyomtatta, kitöltötte, aláírta, szkennelte és újból feltöltötte, telefonon leegyeztette, fotózta, kitakarította, fel- és letörölte, fertőtlenítette…, s ki tudná mind felsorolni azt a sok-sok segítséget és támogatást, amit a hét során kaptunk táborunk sikeres megvalósításához.
A tábor felügyelői: Balázsné Szabó Erzsébet, Balázs Panna, Hoffmann-né Szabó Mónika, Raffai Dorka, Ancsin Alex.
A tábor lebonyolításában közreműködött: Ancsin Melissza, Berki Viktória, Dorkó Zsombor, Flender Ákos diákmunkások, valamint Boros Györgyné és Mándity Sztánkó.